Mario Girottitól Terence Hillig

– Bud Spencerről tavaly könyvet írt, és filmet is készített Piedone nyomában címmel. Kézenfekvő volt, hogy Terence Hill-lel folytatja a sort?

– Idén döntöttem el, hogy színésztársáról is könyvet írok. Nemcsak azért, mert Magyarországon a két világverő különös népszerűségnek örvend, és Bud Spencer után automatikusan egy Terence Hill-kötet is adja magát, hanem azért, mert a velencei születésű filmszínész élete kalandokban és tanulságokban gazdag. Úgy gondoltam, ha már hazánkban ekkora szeretet és tisztelet övezi a két olasz színészt, akkor ne csak újságok és magazinok egy-egy oldalán szerepeljenek, hanem könyv formájában részletesebben is megismerhessék idehaza a színészek azon arcát, amely eddig ismeretlen volt a nagyközönség számára.

– Honnan jött a blikkfangos Zsugabubus cím?

– Mivel a könyv borítója a kedvenc filmem, az És megint dühbe jövünk egy jelenetének részlete, úgy gondoltam, a címnek passzolnia kell a borítóhoz. A fent említett alkotásban Zsugabubus a beceneve Terence Hillnek. A címmel azt is igyekeztem sugallni, hogy ez a könyv vidám, szórakoztató olvasmány.

– Nagyon sok érdekes anekdota, interjú kapott helyet a kötetben, és megszólal Terence Hill fia, illetve kollégái is, ám mintha maga a színész ritkán nyilatkozna meg…

– A könyvben szinte végig csak Terence Hill beszél. Személyesen 2016-ban találkoztam vele Rómában, de az akkor készített interjúmat mindenképp ki kellett egészítenem korábbi, illetve későbbi nyilatkozatokkal, amelyeket más újságíróknak, lapoknak adott. Köztük van egy, a nyolcvanas évek elején adott interjúja, amelyben arról beszél, hogy egy thaiföldi kisfiút is örökbe fogadtak. Itt mondja el, hogy mivel az örökbefogadást nem szeretné öncélúan reklámozni, most először és utoljára beszél róla. Hosszas kutatás után sikerült erre a különleges interjúra rábukkannom, és nagyon meglepett, mert korábban soha nem lehetett erről hallani. Ha nem találom meg, a magyar emberek sosem tudják meg, hogy Ross Hill után egy Mani Wong nevű kisfiúról is gondoskodtak. Nyugodtan mondhatom, hogy egy teljes évnyi intenzív kutatómunka előzte meg a könyv megírását.

– A fentieken kívül milyen forrásokból, hogyan dolgozott?

– Igyekeztem Terence Hill összes létező interjúját felkutatni. Olasz, spanyol és német újságokat, napilapokat, magazinokat, illetve honlapokat böngésztem át. Minden olyan forrást felhasználtam, természetesen megjelöléssel, ami kuriózumszámba mehet még a rajongók számára is.

– A kötetben nagy hangsúlyt kap Mario Girotti mély hite és családi tragédiája. Miért tartotta fontosnak ezeket kiemelni?

– Magam is hívő ember vagyok, így nem volt kérdés, hogy Terence Hill istennel való kapcsolatáról is írok. Annál is inkább, mivel az olasz színész mély hite meghatározza az egész lényét. Fel sem merült, hogy ne írjak arról, ami számára is fontos. Ezek azok a dolgok, amelyekről nem hallgatni, hanem beszélni kell. Terence gondolkodását, érzelmi világát így lehet igazából megérteni. Nem véletlen, hogy immár húsz éve Matteo atya szerepében tűnik fel a képernyőn. Nem mellesleg a szórakoztatás mellett komoly gondolatokat is szerettem volna megjeleníteni a kötetben. Például azt, hogy akinek szentek a példaképei, és gyermekkorában az édesapja Assisi Szent Ferenc Virágoskertje című könyvéből olvasott fel, az más szemüvegen keresztül látja és láttatja a világot. Ez lehet a magyarázat arra, miért fogadott örökbe két gyermeket is, illetve hogyan tudta hitének köszönhetően feldolgozni gyermeke, Ross Hill elvesztését. Ez a tragédia meghatározta ugyan Terence Hill későbbi életét, de erős hitének köszönhetően mégis túl tudott lendülni rajta. Éppen ezért, ha csak érintőlegesen is, kellő óvatossággal és tárgyilagossággal ez a szomorú baleset is helyet kapott a könyvben. Olyan kiadványt szerettem volna szerkeszteni, amelyben nincsenek tabutémák, és amelyben legfőképp olyan gondolatok szerepelnek, amelyekből tanulni és erőt meríteni lehet. Mert mi egy könyv célja, ha nem az, hogy miután letetted, több és jobb legyél, mint mielőtt a kezedbe vetted?