Kultúra
Videóval tisztelgett névadója előtt a Vörösmarty Színház társulata
Gondolatok minden napra

Vörösmarty Mihály
Fotó: Wikipedia
A Vörösmarty Színház társulata az alkalomból egy versvideót tett közzé az intézmény YouTube-csatornáján tegnap. Többek között Nagy Péter, Ballér Bianka, Kelemen István, Kerkay Rita, Krisztik Csaba és Juhász Illés is feltűnik a képernyőn egy-egy verssel vagy szövegrészlettel. A Vörösmarty Színház társulata az adventi időszakra való hangolódást is igyekszik megkönnyíteni közönségének azzal, hogy a tagok mindennap egy-egy aprósággal, előadással, üzenettel, kedves gondolattal jelentkeznek a közösségi oldalakon. A Kalendárium első „ablakában” Juhász Illéssel találkozhatnak az érdeklődők.