Kultúra

Eltemették Benkő Lászlót

Szerdán délután családja, barátai és pályatársai körében helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben Benkő Lászlót, az Omega billentyűsét.

Eltemették Benkő Lászlót
Molnár György-Elefánt, az Omega tagja mond beszédet Benkő László búcsúztatásán a Farkasréti temetőben. Jobbra Debreczeni Ferenc dobos, ugyancsak az Omega tagja
Fotó: MTI/Kovács Attila

Több ezren jelezték, hogy szeretnének részt venni a temetésen, azonban a jelenlegi járványhelyzetben erre nem volt lehetőség, ráadásul a zenész családja korábban jelezte, hogy szűk körben szeretnének búcsúzni Benkő Lászlótól.

A rajongók tiszteletben tartották a család kérését.

Benkőt utolsó útjára több pályatársa is elkísérte: a temetésen ott volt Pataky Attila, Presser Gábor, Nagy Feró, Frenreisz Károly, Müller Péter Sziámi és Kóbor János is.

Benkőt Molnár György- Elefánt, Debreczeni Ferenc, Frenreisz Károly és Nagy Feró búcsúztatta.

A szertartáson Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is tiszteletét tette.

Benkő László, a Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes egyik alapítója, billentyűse, zeneszerzője november 18-án, 77 éves korában hunyt el.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom