Kultúra

Furfangos lányok, szemfüles boszorkányok

Zalka Csenge Virág: A mese mindig újjászületik abban a pillanatban, amikor elhangzik. Igazodik a közönség igényeihez, hangulatához és a mesemondó saját stílusához is

Idén Zalka Csenge Virág Ribizli a világ végén – Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetével elnyerte az év gyerekkönyv írója díjat (HUBBY). A hivatásos mesemondót, vagyis storytellert kutatásról és átalakításról, gyűjtésről és a Mítoszok Csatájáról is kérdeztük.

Furfangos lányok, szemfüles  boszorkányok
Az év gyerekkönyvének írója régi történeteket dolgoz át a mai gyerekeknek
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

– Milyen forrásokból gyűjtötte a Ribizli a világ végén meséit?

– A Ribizliben csupa magyar népmese szerepel. Sok van közöttük, amelyeket a Néprajzi Múzeum adattárában találtam. Napokat töltöttem a régi, gépelt vagy kézzel írt gyűjtések felett, és olyan meseváltozatokat keresgéltem, amelyeket sohasem publikáltak, vagy csak nagyon kevesek számára ismerősek. Csodás kincsekre lehet így bukkanni. Ha találtam egy klassz mesetípust, annak igyekeztem előkeresni minden változatát, hogy megnézzem, mi a közös bennük.

– Mi volt a válogatás elve?

– Azt akartam megmutatni, hogy a magyar mesehagyományban szép számmal jelen vannak aktív női hősök: furfangos lányok, bátor asszonyok, szemfüles boszorkányok és természetesen a pozitív értékeket képviselő férfiak is (például gondoskodó apák). Igyekeztem olyan gyűjtést alkotni, amelyben sokféle hőssel találkozhatunk: lányokkal és fiúkkal, öregekkel és fiatalokkal, bölcsekkel és bátrakkal.

– Ezeket aztán hogyan dolgozta át a mai gyerekek számára?

– A történeteket a saját szavaimmal meséltem újra. A mese „vázán” nem változtattam, és megőriztem a mesei nyelvezetet is. De nem másoltam át szó szerint a szövegeket, hanem a saját stílusomban adom őket vissza, kiszínezve ott, ahol az élőszavas előadások folyamán igény volt rá. Mert mindegyik történetet nagyon sokszor meséltem már élőszóban is. Amikor egynek sok változatával dolgoztam, mindig kiválasztottam azt, amelyik a legjobban tetszett. Ebbe aztán néha belefűztem elemeket a többi változatból, hogy még színesebb, még kerekebb legyen.

– Igaz, hogy a mese élő, mozgó, változó organizmus?

– Teljes mértékben. A mese mindig újjászületik abban a pillanatban, amikor elhangzik. Igazodik
a közönség igényeihez, hangulatához és a mesemondó saját stílusához is, akinek többszörös felelőssége van: egyrészt a közönség felé, hogy olyasmit meséljen, ami nekik ad valamit, figyelve minden rezdülésükre. Másrészt a mesék felé, hogy a lehető legszebb formájukban adja vissza őket. Erre szokták mondani a nemzetközi mesemondók, hogy adj tovább minden mesét szebben, mint ahogyan hallottad.

– A mesék milyen kapcsolatban állnak az élettel, az életünkkel?

– Szerintem az emberek történetekben gondolkodnak. Bármiféle információt úgy tudunk befogadni a legjobban, ha azt összefüggő történetként halljuk. Más kultúrákat, más embereket is akkor tudunk legjobban megismerni, ha meghallgatjuk a meséiket.

– Nemzetközi téren kikre figyel, kiktől tanul?

– A kedvenc hagyományos mesemondóm Pályuk Anna, aki a 19. század derekán született kárpátaljai ruszinként, és aztán magyar családba házasodott, magyarul mesélt. Csodaszép történeteket gyűjtöttek tőle. A kortársak közül sokan vannak, akikre felnézek, például az amerikai mesemondó mozgalom nagy alakjai: Elizabeth Ellis, David Novak, az apacs-dakota Dovie Thomason, az ír Clare Murphy, akivel a Mítoszok Csatáját szervezzük vagy az angol–jamaicai Jan Blake… Sokáig tudnám sorolni a kedvenceimet.

– Két kötete is megjelent az Egyesült Államokban. Milyen magyar meséket ismernek távoli tájakon?

– Amikor először voltam az amerikai országos mesemondó fesztiválon Jonesborough-ban, az egyik este Heather Forest magyar mesét mondott a szolgáról, akinek meghal a gazdája, és ezért ő is kísértetnek tetteti magát (János szolga). Később egy ír fesztiválon, Cape Clear szigetén a walesi mesemondó, Daniel Morden mesélte az álomlátó fiú történetét. Ez nagyon mókás volt, mert a vasorrú bába kiejtésével küzdött egy kicsit, ezért megkért, hogy kiabáljam be én a közönségből. Egyszer összeszedtem, hány angol nyelvű kiadvány létezik, amelyekben magyar mesék szerepelnek, a legtöbbjük elég régi.

– Vállalta, hogy a világ összes országából elolvas egy-egy mesekönyvet. Hol tart?

– Már majdnem körbeértem! Kínából indultam, megkerültem a földgömböt és most épp a Maldív-szigetek népmeséit olvasom. Még kilenc ország van hátra. Nagyon nagy kaland volt, sok könyvhöz nehezen jutottam hozzá, de csodás mesékkel találkoztam, és nem volt olyan ország, ahonnan ne lett volna legalább egy klassz történet. Azóta van ilyen műsorom is: a hallgatók megpörgethetik a földgömböt, és ahová böknek, onnan mesélek.

– Tervez újabb ilyen tematikus kihívást?

– A világ körüli meseolvasást nem szeretném abbahagyni. Ha körbeértem az országokon, akkor el fogok kezdeni olyan kultúrákból olvasni, amelyeknek nincs saját országuk, például az amerikai indiánok, ausztrál bennszülöttek, szibériai népek, kínai kisebbségek. Rengeteg mese vár még felfedezésre! Időközben dolgozom a következő könyvei­men is. Érkezik egy harmadik kötet a Ribizli és az idén megjelent A kalóz királylány után, elárulhatom, hogy ebben is nagyon különleges és ritka történetek lesznek. Emellett folytatódik a Világszép Alapítvánnyal elkezdett könyvsorozatunk is. Az első kötet, a Széltestvér és Napkelte idén ősszel jelent meg, jövőre tervezzük a másodikat.

– Mi lesz a Clare Murphyvel szervezett, felnőtteknek szóló, a világ mitológiáit feldolgozó nemzetközi sorozattal, a Mítoszok Csatájával?

– A rendezvényeket most alaposan megkeverte a koronavírus, de nem adjuk fel a tervezést! Szeretnénk januárra egy online Mítoszok Csatáját szervezni. És természetesen, amint megint lehet személyesen összegyűlni és mesét hallgatni, rengeteg ötletem van további rendezvényekre. Addig is online tartok előadásokat, műhelyeket.

Kapcsolódó írásaink