Szentgyörgyhegy a Magas-Tátrában

A jelenleg Poprádhoz tartozó Szepesszombat 28-as számú házán látható emléktábla tanúsága szerint Mátyás király ereje teljében, 1474-ben töltött itt egy éjszakát, de akkor már jó kétszáz esztendeje állt a város, amit a IV. Béla által a tatárjárás után behívott szász telepesek St. Georgenbergnek, Szentgyörgyhegynek neveztek. De az 1256-os keltezésű oklevélben, ahol először írják le a nevét, Forum Sabbathe néven emlegetik, egészen biztosan szombati vásárnapjáról elnevezve. Ezek a vásárok, no meg a szorgalmas cipszer kézművesek aztán rövidesen a Szepesség egyik leggazdagabb városává tették Szepesszombatot. Szerencsénkre a Poprád fölötti dombon elnyúló főtér 15. századtól a 17. századig felépült házai még jórészt ma is ezeket az időket idézik. Itt laktak a legtehetősebb polgárok, a ház földszintjén volt a bolt vagy éppen a műhely, az emeleten a lakórész, felette pedig egy alacsonyabb, harmadik szint a termények, értékek tárolására. Ennek ablakai nem voltak, csak jókora négyszögletes szellőzőnyílásai – most is látni néhány házon ezt a megoldást. Szepesszombatnak négy kapuja és vastag, rohamokat megállító falai voltak, és mivel a cipszerek amúgy nagyon vallásos emberek, már 1273-ra el is készült kéthajós, késő román templomuk, természetesen Szent György tiszteletére. Ezt építették át Mátyás látogatása előtt tíz esztendővel gótikus stílusúra (itt a Magas-Tátra alján már ekkor tudták, hogy haladni kell a korral).

Aztán 1412-ben Luxemburgi Zsigmond, mivel nem volt elég pénze a Dalmáciáért Velencével vívott, hosszúra nyúló háborúra, tizenöt másik szepességi várossal együtt Szombatot is elzálogosította a lengyel koronának. Háromszázhatvan évig, egészen 1772-ig lengyel sztaroszták voltak a város urai, de Lengyelország első felosztása után a szombatiak is visszatérhettek a magyar korona fennhatósága alá. Nem volt rossz dolguk a lengyel uralom alatt, különben 1502 és 1520 között nem tudták volna Lőcsei Pál műhelyében megépíttetni a templomukat díszítő, öt pompás szárnyas oltárt. Amelyek – különösen az 1516-os, a sárkányt legyőző szent szoboralakját középpontba állító főoltár – valahogy nem kerültek el a Trianon előtti nagy kiürítéskor Budapestre, és most is ott ragyognak a templomban.

A főoltártól balra található az 1464-ben készült Szűz Mária-oltár, közepén a gyermek Jézust tartó Máriával, körülötte Szent Margit a sárkánnyal, jobboldalt Szent Katalin és a bányászok védőszentje, Szent Borbála. A Szent György-oltártól jobbra az 1500-ból megmaradt Szent Antal-oltárt tanulmányozhatjuk, és ismerhetjük meg részleteiben a szent életét. Ugyancsak meg kell állnunk a Szent Miklós és a Szent Anna tiszteletére készült oltárok előtt is, ahol egyébként alig férnek el a buzgó hívek a vasárnapi miséken a barokkosan cifrára faragott és festett, korabeli padokban. Barokk az orgona is, ki van festve, és szobrokkal van ékítve. Idővel barokkos lett az 1598-ban a templom mellé épített reneszánsz harangtorony is, sőt mellette a városi tanács 1700-as évek végén épült palotája is. A város szobrásza az a Johann Brokoff mester volt, aki a prágai Károly híd turisták által megcsodált szenvedélyes szobrait is megalkotta.

A városháza mellett, egy parkban áll a városka 1848-as emlékoszlopa, amelynek oldalán a következő feliratot olvashatjuk: „Magyar szabadságharcz emlékére emelte Szepes-szombat XVI Szep. város közadakozásból 1899-ben Édes magyar hazánk iránti szeretetből”. Az obeliszk frontján még látszik az egykori betűk helye, felette szlovák szöveg emlékezik az első világháború halottaira. Az 1910-es népszámlálás szerint már kilencszázhetvenhét szlovák élt háromszáztizenkilenc német és kétszázhuszonnyolc magyar mellett a városkában. De Szepesszombat eddigre már ugyancsak alulmaradt a szomszédos Popráddal századokon átnyúló vetélkedésben, sőt 1945 után maga a városka is, szomszédai­val, Felkával, Mateóccal és Strázsával együtt Poprádhoz lett csatolva.