„Szakértői bizottság” a Szent András temetőben

Pozsony régi katolikus sírkertjében, az 1784-ben megnyitott Szent András temetőben olyan jeles férfiúk várják az utolsó ítélet harsonáját, mint Rónay Jácint és Ortvay Tivadar tudós paptanárok vagy éppen Jetting Károly, a „magyar Robinson” és Meszlényi Jenő honvéd ezredes, Kossuth sógora. De itt van Erkel László zongoraművésznek, a zeneszerző fiának és Gruber Bélának, a mérkőzés közben villám által halálra sújtott ifjú futballtehetségnek a sírja is.

Szent András temető korábban is volt Pozsonyban a mai Kórház utca környékén, a Szent Erzsébet-kolostor mellett, de azt idővel „benőtte” a város, amelynek atyái így az akkori Pozsony szélén, a Duna, a Kórház és a Richárd utcák között, az Újváros keleti végében jelöltek ki egy 1618 négyszögöles területet temetőnek. Az örményeket megtérítő, majd a mai Patraszban 70 körül a jellegzetes alakú, később róla elnevezett András-keresztre feszített tanítványról elnevezett sírkert területe az idők folyamán a többszörösére növekedett. 1904-ben már 11 532 négyszögölnyi területet foglaltak el a város lakóinak, egyszerű polgároknak, mesterembereknek, gyárosoknak, hivatalnokoknak, katonáknak és nemeseknek, papoknak és tanároknak sírjai. Pozsony lakosságának összetételét akkoriban 40,5 százalék magyar és ugyanennyi német mellett 15 százalék szlovák adta.

Ez az arány meglátszott a sírfeliratokon is, sőt máig nyomon követhető a temetőben mindaz, ami a városban az idők során megváltozott. Pozsonyt 1919-ben a csehek megszállták, és az új államban a várost már egy tévedés folytán Bra­tislavának hívták, aztán 1993. ja­nuár elsejétől Szlovákia fővárosa lett. A Szent András temetőre a legnagyobb veszélyt a Csehszlovákiában is létező szocializmus hozta el, amikor a városi főút többsávossá alakítása miatt 1978 és 1982 között elbontották a kerítését a hozzáépült síremlékekkel, kriptákkal együtt.

A barbár beavatkozás előtt, 1976-ban egy „szakértői bizottság” járta be a sírkertet és ítélt 531 régi síremléket kiemelésre, 209-nek viszont megadták a nemzeti műemlék státust. Ekkoriban azt is beszélték Pozsonyban, hogy a város vezetése végképp el akarta tüntetni a Szent András temetőt, csak az 1978-ban pápává választott II. János Pál közbenjárására tekintettek el ettől. 1966-ban még tizenötezer regisztrált sír volt itt, ebből aztán a hetvenes évek végére, a nyolcvanas évek elejére csak 4500 maradt.

S valóban úgy is néz ki mára a cinterem, mint egy tágas, szellős park, ahol a terebélyes fák alatt kialakított utakon kismamák tologatják babakocsiban a gyermekei­ket, madárdalt hallgatva. Arról is lehet olvasni, hogy mikor a kerítést elbontották, a szépen faragott, monumentális sírkövekből a tolvajoknak is jutott, akik aztán feldarabolták, újrafaragtatták és eladták az értékes alapanyagot. Zsaluzott betonból felépült a ma is látható, ízléstelen kerítés, s a kegyelet látszatára adva kis, földre fektetett kőtáblákon el lehet olvasni, mely családok kriptái, családi sírboltjai voltak ott hajdanán. Az utak kiszélesítése „csak” öt métert vett el a sírkertből, de tudjuk, hogy a legértékesebb sírhelyek mindig a temetők falánál helyezkednek el, így el lehet képzelni, mekkora volt itt a rombolás.

Megmaradt viszont a Feigler Ignác által 1861-ben tervezett és épített neogótikus temetőkápolna, amely most a görög katolikus egyház kezelésében van, és ennek megfelelően is van berendezve. A pozsonyi építész amúgy hét esztendővel később az evangélikusok Kecske-kapui temetőjében is neogótikus kápolnát emelhetett, mint arról már a felvidéki temetőkről szóló, Hol sírjaink domborulnak sorozatunkban is olvashattak. Itt, az egykor méltán híres, többszintes Mamut sörcsarnok szomszédságában, a kápolna környékén maradt meg épen a legtöbb síremlék, csak arra tudunk gondolni, hogy jól jártak, akik ide „húzódtak”, bízva az Úr és hajlékának védelmében.

A sorozat további cikkeiben bemutatjuk a temető neves „lakóit” is.