Kultúra

Giverny, Rouen, Étretat festője

Száznyolcvan éve született az úttörő Claude Monet, akinek képe nyomán az impresszionistáknak nevet adtak

Száznyolcvan éve, 1840. november 14-én született Claude Monet Párizsban. Le Havre kikötővárosában nőtt fel, és a normandiai táj egy életre inspirációs forrásul szolgált számára. Kamaszkorában utcai karikatúra- és portrérajzolással keresett pénzt, így fedezte fel Eugène Boudin festőművész.

Giverny, Rouen, Étretat festője
Étretat sziklái a lenyugvó nap fényében (Soleil couchant à Étretat). Monet 1883-as képének színeihez az olajfestéket apró, gyors ecsetvonásokkal vitte fel a vászonra
Fotó: AFP/David Darrault

Párizsba költözött, ahol megismerkedett Édouard Manet-val és Camille Pissarróval. Katonaként 1861-ben Algériába vezényelték, majd hazatérve Charles Gleyre iskolájába járt Renoirral és Sisley-vel együtt. Közösen kerestek új utakat a festészetben, szabadtéren, nem műteremben rögzítve a fényeket, színeket. A Salon eleinte elutasította képeit, ám az 1866-os A zöld ruhás nőt elfogadták. A Reggeli a szabadban című képe is ekkortájt született. Először 1870-ben utazott Londonba, ahol Constable-t és Turnert tanulmányozta, majd egy fél évet Hollandiában töltött.

Már a Párizs melletti Argenteuil-ben lakott, amikor 1872-ben megfestette egyik legismertebb, Impresszió, a felkelő nap című, Le Havre-ot megörökítő vásznát. Barátaival első közös párizsi kiállításukat 1874-ben rendezték, ahol a képből kiindulva egy kritikus nevezte el őket, némileg gúnyosan, impresszionistáknak.

Az 1880-as években visszatért Normandiába: Givernybe költözött, és elkezdett dolgozni híres sorozatain, amelyeken egy témát különböző napszakokban, más-más fényviszonyok közt ábrázol: a párizsi Saint-Lazare pályaudvart, a roueni katedrálist, a kedvelt üdülőhely, Étretat különleges meredélyeit, a londoni Parlamentet és persze givernyi kertjének csodálatos vízililiomait.

A tavirózsákról összesen mintegy kétszázötven képet készített. Ebből nyolc nagy vásznat a Francia Államnak adományozott az első világháború lezárásakor, amelyek elképzelése szerint lettek kiállítva a párizsi Orangerie múzeum ovális termeiben 1927-ben. Ő maga azonban sosem láthatta őket a falakon, 1926. december 5-én elhunyt. Első nagy életműkiállítását 1928-ban rendezték. A Szépművészeti Múzeum 2003 decemberében nyitotta meg nagyszabású, az impresszionizmus történetét bemutató, Monet és barátai című tárlatát, amely rekordlátogatottságot ért el.

Kapcsolódó írásaink