Kultúra

Blaskó Balázs marad a Gárdonyi Géza Színház igazgatója Egerben

Újabb öt éven át Blaskó Balázs, a teátrum eddigi igazgatója irányítja az egri Gárdonyi Géza Színház munkáját, miután az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellenállása miatt az önkormányzat elállt az általa megválasztott jelölt kinevezésétől - jelentette be a megyeszékhely polgármestere szerdán.

Mirkóczki Ádám aláhúzta: azt követően hozta meg döntését, egyetértésben az Egységben a Városért Egyesület frakciójával, hogy az Emmi „semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó, a rugalmasságot minimálisan sem gyakorolva ragaszkodott Blaskó Balázs személyéhez”.

Az október 29-ei közgyűlés Szőcs Arturt, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjét választotta igazgatónak.

Csak akkor maradhatott volna érvényben a közgyűlési döntés, ha az egri önkormányzat vállalja, hogy visszafizet közel 300 millió forintot a minisztériumnak és elesik a jövő évi 300 millió forint támogatástól is - tudatta Mirkóczki Ádám. 

Mivel Eger költségvetése nem bír el egy újabb, ilyen mértékű anyagi veszteséget, a színházigazgató kinevezésének jogáról a város „lemondott” - írta közleményében, megjegyezve, hogy az Emmi nem szakmai, hanem politikai alapon támogatott jelöltje előtt ebben a kritikus gazdasági helyzetben meg kellett hajolniuk, hiszen felelősséget vállalva Egerért, nem veszélyeztethetik a város intézményeinek és vállalkozásainak működését, munkavállalóinak megélhetését.

Mirkóczki Ádám szomorúnak nevezte, hogy a városvezetés nem dönthetett, és bele sem szólhatott egy egri intézmény vezetőjének kinevezésébe. 

A helyhatóság anyagi kiszolgáltatottsága okán meghozott döntésük miatt Blaskó Balázst nem a városi közgyűlés, hanem az Emmi kinevezettjének tekintik - jelentette ki. 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom