Kultúra

Krónikák a kolozsvári irodalmi életről

A tudósításokban számos határon túli író, költő és kacagó, meghatódó, kritizálni sem rest közönségük vonul fel nagy vidáman

Habár sok minden történt már velünk, amit el sem tudtunk volna képzelni korábban, Varga Melinda költő, irodalmi szerkesztő az Irodalmi Jelen könyvek sorában megjelent ötödik kötete még így is alaposan felforgatja az elképzeléseinket saját magunkról, és arról is, hogy mi lehetséges még ebben az életben és mi nem.

Krónikák a kolozsvári irodalmi életről
Varga Melinda könyve bátor vállalkozás
Fotó: MH

Az Arany Jánost idéző címen – A fásult kebelnek nincs költészete – megjelent kötet vállalkozása látszatra szolid és szerény. Verses krónikák az erdélyi irodalmi életről – írja az alcím. Vagyis elvben annyi történt, hogy a költő, aki irodalmi rendezvényekről is szokott tudósítani a budapesti és aradi székhelyű Irodalmi Jelenben és a kolozsvári Helikonban, néhány évig szép nyugodtan írta a hagyományos cikkeit, aztán egyszer csak fellázadt, és azontúl verses formát kaptak az irodalmi estek, kulturális fesztiválok krónikái. A vers pedig veszélyes üzem olyan ember kezében, aki számára a költészetnél és az élet intenzitásánál nincs fontosabb.

Annyit foglalkoztunk már a finomítással, a nyesegetéssel, a szabályokkal, a határokkal, az arányokkal, hogy ha valaki olyan közvetlen szenvedéllyel, mámorral zúdítja ránk a pillanatot, ahogy Varga Melinda teszi, akkor a képei, a szövegei, a lelki hullámzásai és a képzelete képsorai alá temetnek bennünket, hacsak gyorsan el nem ismerjük, hogy valóban ennyire hatalmas és gazdag az a pillanat, amit átéltünk, és amelyben a saját lenyomatunk, erőnk, érzéseink, hitünk, megnyílásaink is benne vannak és ránk várnak. Ajándék ez a javából, amellyel régen is éltek az emberek, amikor például a hantik a medvetoron eltáncolták, hogy egész évben mi történt velük, és így be tudták fogadni a közelmúltjuk legerősebb pillanatait, vagy akár meg tudták gyógyítani a nehéz idők fájdalmait. Éppen annyira archaikus tehát az alapgesztus, mint amennyire bátor és előremutató.

Varga Melindánál az irodalmi est ott kezdődik, hogy „Ólomnehéz, szürke kolozsvári ősz, / köd hasal a tízemeletes háztömbökön,/narancsszínű az ég, / szürreális álom a délután.” És éppen ezen a napon Molnár Vilmos író a vendég az Álljunk meg egy szóra! - esten a Bulgakov Kávéházban, amikor a költő-újságíró megelégeli a zsurnalisztikus kereteket. Túl sok az ősz, túl sok az értelmetlen, dugókeltő körforgalom a belváros felé vezető úton. Túl sok szó esik a szekusokról, kihallgatásokról, diktatúráról, miközben mindenki vigaszt és vidámságot vár, így hát elhatározásra jut a költő. A továbbiakban már olyan címekkel találkozunk a könyvben, mint Szerelmes levelek a kilternani ősz leállósávjából, A három testőr punkbandát alapít, vagy Az író emlékező állat és Tizenkét nem fogadott hívás a hazától.

A verses tudósításokban erdélyi, délvidéki és magyarországi író, költő és kacagó, meghatódó, kritizál­ni sem rest közönségük vonul fel nagy vidáman, de a krónikás az írókat, költőket avató Bretter-körök helyenként purgatóriumi hangulatáról sem hallgat. A megénekelt literátorseregletből ketten – Térey János és Bréda Ferenc már nem élnek.

2017. március 15-én  a forradalom emlékére Morár Ervin, André Ferenc, Burján Kinga és Vass Csaba slameket írtak a Bulgakovban.

A költő-krónikás így örökítette meg a rögtönzést: „Ember embernek szarvasa, / nem vesszük észre, hogy az összeakadt agancsoktól / semmi mást nem tudunk, / mint egy helyben lökdösni egymást. / Lassan nincsen fa, ami elrejtse az erdőt. / Akárhány kerítést húzunk magunk köré, / nem másokat zárunk ki, hanem magunkat be. Az idő nem családorvos, hanem boncmester. / Előre kell néznünk mindig, / bárhonnan is fújjon a szél, / jobbról vagy balról, egyre megy. / A haza örökös átmenet, / a neve Transzmagyarország, /ahol együtt tanuljuk meg, mi a különbség / a szabadesés és a zuhanás között, / és ahol nincs idő gyűlöletre, nincs idő soha. / Nemcsak az a hős, aki a hazáért hal meg, / hanem aki eléri, hogy a hazáért / senkinek ne kelljen meghalnia.”

A kötet végén alkalmi versek sorakoznak, amelyeket Böszörményi Zoltánnak, Vörös Istvánnak, Rakovszky Zsuzsának, Kányádi Sándornak és másoknak ajánlott a költő.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom