Kultúra

Díjat kapott Triesztben a Post Mortem című film

Bergendy Péter Post Mortem című filmje különdíjat, valamint a Méliés zsűri elismerő oklevelét nyerte el a 20. Trieste Science+Fiction filmfesztiválon - közölte a Nemzeti Filmintézet szerdán az MTI-vel.

Díjat kapott Triesztben a Post Mortem című film
A Post Mortem világpremierje az A-kategóriás varsói filmfesztiválon volt októberben
Fotó: Facebook/Post Mortem

A Rai televízió különdíjának indoklásában a szakemberek kiemelték: az 1918-ban játszódó magyar film tökéletes hitelességgel festi meg a spanyolnátha-járvány idejét. A rangos Méliés zsűri pedig zord, brilliáns horrorfilmként jellemezte és méltatta Bergendy Péter legújabb rendezését és ugyancsak kiemelte a száz évvel ezelőtti korszak csodás életre keltését - olvasható az NFI közleményében.

Az NFI támogatásával készült Post Mortem 1918 fagyos telén játszódik, amikor Tomás (Klem Viktor), a fiatal vándorfotós abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány (Hais Fruzsina) hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfeletti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, és ő elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk. De veszélyes terepen jár: minden rossz mozdulat egy új, az előzőnél is vadabb támadást vált ki.

A horrorfilm további szerepeiben Anger Zsolt, Schell Judit, Hámori Gabriella, Kiss Diána Magdolna, Nagy Mari, Tóth Ildikó, Ladányi Andrea és Reviczky Gábor látható.

A film operatőre Nagy András, a vágó Király István volt, a zenét Pacsay Attila szerezte. A forgatókönyvíró Zánkay Piros, a történet Bergendy Péter rendező és Hellebrandt Gábor kreatív producer munkája.

A közlemény idézi Bergendy Péter rendezőt, aki hangsúlyozta, hogy nagyon örülnek ennek az olaszországi sikernek és a zsűri megtisztelő véleményének, amelyben a Post Mortemet olyan briliáns megvalósítású, kitűnő minőségű horrorfilmnek nevezik, amely a műfaj koncepcióját tökéletesen testesíti meg, és tudatosan megújítja a klasszikus kísértetfilm zsánerét. „A hátukon futkosott a hideg. Kell ennél több egy horrorfilm rendezőjének?” - tette hozzá Bergendy Péter.

A Post Mortem világpremierje az A-kategóriás varsói filmfesztiválon volt októberben és a horrorfilmek legnagyobb presztízsű nemzetközi seregszemléje, a sitgesi filmfesztivál is meghívta válogatásába. A film körútja San Sebastiánban és Malagában folytatódik, várhatóan jövő januárban érkezik a magyar mozikba.

Kapcsolódó írásaink