Besnyő Éva anyaképei és fotófalai Óbudán

A 20. századi fotótörténet tetemes részét magyar fényképészek írták. André Kertész, Brassaï, Robert Capa, Moholy-Nagy László vagy Lucien Hervé nevét mindenki ismeri a világon, aki kicsit is érdeklődik a műfaj iránt. Ennek ellenére a nemzetközileg ismert magyar fotósok között vannak olyanok is, akik külföldön híresebbek, mint itthon. Főleg a nők: a Franciaországban befutott Ergy Landaut és a Hollandiában híressé vált Besnyő Évát alig ismeri a magyar nagyközönség. Most az óbudai Kassák Múzeum tárlatán rácsodálkozhatunk Besnyő Éva sajátos fotográfiai világára. A december 13-ig nyitva tartó, Személyes távolság című kiállításon mind a Magyarországon, mind a Berlinben, mind a Hollandiában készült képek helyet kaptak, és egy autonóm, nagyszerű művészi életpályát rajzolnak ki.

Besnyő Éva 1910-ben született Budapesten. A korszak egyik legnagyobb – itthon maradt – fényképészénél, Pécsi Józsefnél tanult.

Az első időkben a szociofotó vonzotta, a harmincas években készült magyarországi felvételekből kapunk is egy szép válogatást a kiállításon. Besnyő Éva 1930-ban határozott úgy, hogy szerencsét próbál a kor egyik művészeti centrumában, Berlinben. Szerencséje volt, bekerült egy műterembe, és felvételeit a Berliner Illustrierte Zeitung is közölte.

A munka mellett magának is fotózott, így készültek a korabeli útépítőket vagy kövezőket bemutató képek, illetve az a berlini utcaszöglet, amely egyik legismertebb képe, és látható is a tárlaton.

Nemsokára önálló műtermet nyitott a német fővárosban. Az emigráns magyarok közül a bauhausos Kepes Györggyel volt a legjobb kapcsolatban – levelezésük és egymásról készített fotóik is megtekinthetők a múzeumban –, és a Bauhaus szellemisége általában véve is hatalmas hatást gyakorolt rá. A harmincas években Hitler elől menekült Hollandiába, ahol férjhez ment John Fernhout holland operatőrhöz. (Besnyő Évának gyerekkori szomszédja és barátja volt Robert Capa, érdekes kultúrtörténeti adalék, hogy Fernhout volt az, akinek társaságában Robert Capa később bejárta Kínát.) Besnyő a harmincas években Amszterdamban tartott fenn műtermet, és egyedi látásmódja miatt nagyon hamar ismert lett, sorra nyíltak a kiállításai.

Ma annak ellenére is a modern holland vizuális kultúra egyik meghatározó alakítójaként emlékeznek rá, hogy pályája nem volt egyenletes. Ebben az időszakban főleg érzékeny, az anya-gyermek kapcsolatot bemutató fotókat készített: az anyaképek modelljei között korabeli festőnők, táncosnők is akadtak.

A kiállítás egyik legérdekesebb darabja annak a fotófalnak a terve, amelyet Besnyő egy holland személyszállító hajó dekorálására készített. A fotós a német megszállás alatt második férjével, Wim Brusse grafikussal hamis papírokkal bujkált vidéken, majd a negyvenes évek közepén, gyermekei születése után felhagyott a fotózással. A művészeti
életbe csak jóval később, 1970-ben tért vissza, amikor bekapcsolódott a holland nőmozgalomba, az úgynevezett Dolle Minába – ezeknek az éveknek a lenyomatai is láthatók a falon. Besnyő Éva 2003-ban hunyt el Laren városában.

A Kassák Múzeum tárlatának kurátorai, Csatlós Judit és Juhász Anna Mária a fotográfus alkotói módszerét és látásmódját helyezték a középpontba. A kétteremnyi felvételből egy izgalmas, felfedezésre érdemes művész életműve rajzolódik ki. Ahogy a kurátorok fogalmaznak: Besnyő pályájának visszatérő kérdése a fényképezés alanyával kialakított változó viszony és a fényképész részvétele az adott szituáció­ban, amelyet Besnyő rendszerint a távolság és a közelség fogalmaival ír le. Érdemes továbbgondolni a mondatot, hiszen minden hiteles mű esetében kulcskérdés, hogy megteremthető-e egyszerre az az emberi közelség, amely által a mű később a befogadó által is átérezhető, átélhető lesz – miközben fennáll az a távolság, amely a művésznek szükséges ahhoz, hogy a művel tőle érzelmileg független tárgyként dolgozzon. Besnyő Éva ebből a szempontból is kiegyensúlyozott és kivételesen tehetséges fotográfus volt. Ideje, hogy a holland kultúrtörténet után a magyarba is beíródjék a neve.