Kultúra

Ibéria az Uránia filmszínházban

Tíz új alkotást láthat a magyar közönség az idei Spanyol Filmhéten, amelyet október 27. és november 1. között tartanak Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Ibéria az Uránia filmszínházban
Tíz új alkotás, köztük Oscar-díjas és Oscar-jelölt rendezők egy-egy filmje is szerepel a 2020-as budapesti Spanyol Filmhét programjában
Fotó: Facebook/Uránia Nemzeti Filmsz

A tíz alkotás közül kilenc kortárs történet. Az egyetlen kivétel a filmnapok nyitófilmje, Alejandro Amenábar Oscar-díjas rendező Amíg a háború tart című új alkotása, amely a Franco-diktatúra kezdetén, 1936-ban játszódik a salamancai egyetemen, a híres író, Miguel de Unamuno történetén keresztül idézi fel az akkori életet. A filmet tizenhét Goya-díjra jelölték, végül ötöt kapott meg – írja az MTI.

A filmnapok válogatásában szereplő Két víz között című film két cigány fiútestvér egymásra találásáról szól, amatőr szereplőkkel. Rodrigo Sorogoyen rendező korábbi Oscar-jelölt rövidfilmjét, az Anyát egészítette ki egész estés mozivá. A film címszerepét alakító Marta Nieto a legjobb női alakítás díját kapta Velencében. A Petra című film főszereplőjét, Bárbara Lennie-t pedig Európai Filmdíjra jelölték teljesítményéért. Láthatja a magyar közönség a három barátnőről szóló Láthatatlanok című filmet, amelynek egyik főszerepét Emma Suárez játssza.

Bemutatkoznak az új generáció tehetségei is. Ebben az évben a legjobb első film Goya-díját elnyert Belén Funes katalán filmrendezőtől az Egy tolvaj lánya című alkotást, Oliver Laxe Cannes-ban is díjazott, A tűz hatalmában című fimjét és Carlos Marqués-Marcet Az eljövendő napok című romantikus drámáját is láthatja a magyar közönség. 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom