Kultúra
Bolgár kulturális központ épülhet Budapesten
Templom- és szoboravató ünnep
„A bolgár közösség ugyan kicsi, de megmaradása fontos Magyarországnak” – hangoztatta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az avatáson. Az ünnepségen elhangzott, hogy a közösség megmaradását a kormány támogatja, ezért 2,6 milliárd forintot biztosítanak, hogy felépülhessen egy bolgár kulturális központ, amelyben helyet kap egy óvoda és egy iskola is. Valeri Szimeonov, a bolgár nemzetgyűlés alelnöke a kormány támogatását megköszönve arról is beszélt, hogy az elmúlt években volt alkalma megismerkedni valamennyi, az anyaországon kívül élő bolgár közösséggel, és sehol sem találkozott annyi segítségnyújtással, mint Magyarországon. Megjegyezte, hogy a megállapodás, amely szerint október 19. a bolgár–magyar barátság napja, azért is fontos, mert Bulgáriának egyetlen más nemzettel sincs ilyen közös ünnepe.