Kultúra

A pandémia hősei előtt tiszteleg az Újszínház

Irodalmi-zenés gálaműsor

Irodalmi-zenés gálaműsorral köszöni meg a pandémia hőseinek – egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi, kereskedelmi dolgozóknak és pedagógusoknak – a munkáját az Újszínház jövő kedden.

A Köszönjük! című esten többek között Kosztolányi Dezső, Reményik Sándor, Ady Endre versei szerepelnek. Emellett Karinthy Frigyes, Moldova György és Illyés Gyula prózai művei, valamint bohózatjelenetek, kuplék, sanzonok, operett- és musicalrészletek, könnyűzenei slágerek hangzanak el. „A koronavírus okozta veszélyhelyzet idején Magyarországon példaértékű volt az összefogás. Ez azt bizonyítja, hogy bármilyen területen képesek vagyunk a közös gondolkodásra” – mondta korábban Dörner György, az Újszínház igazgatója. A gála fővédnöke Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. A színes, változatos és meglepetésekkel teli műsorban a teátrum teljes társulata részt vesz. Az est irodalmi szerkesztője és dramaturgja Bártfay Rita, a koreográfus Szelőczey Dóra, a zenei szerkesztő Ullmann Krisztina. A gálaestre az Újszínház elsősorban egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi, kereskedelmi dolgozókat és pedagógusokat vár.

Kapcsolódó írásaink

Menni vagy maradni

ĀAz Újszínházban újra látható Zilahy Lajosnak a barna és a vörös diktatúra által is betiltott drámája, a Fatornyok – Csiszár Imre rendezésében erősen hat a darab

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom