Kultúra

Rendhagyó előadással készül a Nemzeti Színház

Egy nagycsalád története

Különleges produkciót mutat be ma a Nemzeti Színház. Az október 6-án bevezetett, Romániából Magyarországra való beutazási korlátozások miatt a Sára asszony című darab több szereplője nem vehet részt az előadásokon.

Rendhagyó előadással készül a Nemzeti Színház

Ebben a kényszerszülte helyzetben Vidnyánszky Attila, Döbrentei Sarolta művének rendezője úgy döntött, hogy a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében levetíti a Sára asszony tévéfilmváltozatát, amelyet először láthat a közönség. Ezzel párhuzamosan a teátrum társulatának tagjai eljátsszák a darab néhány kulcsjelenetét. Söptei Andrea (képünkön), Szarvas József, Berettyán Sándor és Varga József megidézi a 19. század eleji, sokgyermekes család tragédiáját, akik az emberi tehetetlenséggel megküzdve válnak a hitet keresők példaképévé. A történetben szereplő család lehetne akár hétköznapi is, ám kálváriája, s az ezt követő végkifejlet mégis példává, sőt történelmi jelentőségűvé emeli a szereplőket. Az előadást követően az alkotók a filmfelvétel menetéről, a darab aktuális mondanivalójáról és az aznapi rendhagyó bemutatóról beszélnek majd a közönségnek.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom