Kultúra

Meghalt Eddie Van Halen

Hatvanöt éves korában kedden elhunyt Eddie Van Halen holland származású amerikai rockzenész, a Van Halen együttes alapító gitárosa és fő zeneszerzője.

Meghalt Eddie Van Halen
Eddie Van Halen a Billboard Music Awards díjátadó gálán Las Vegasban, 2015-ben
Fotó: AFP/Getty Images North America/Ethan Miller

A legendás zenész hosszú évek óta rákbetegséggel küzdött, halálhírét fia, Wolfgang közölte a Twitteren. 

„Nem hiszem el, hogy ezt kell írnom, de édesapám, Edward Lodewijk Van Halen ma reggel elveszítette hosszú ideje vívott nehéz csatáját a rákkal. Nála jobb apát nem is kívánhattam volna, minden a színpadon és azon kívül közösen eltöltött pillanatunk egy ajándék volt az élettől. Megszakad a szívem, és nem hiszem, hogy valaha teljesen fel tudom majd dolgozni az elvesztését” - fogalmazott Wolfgang Van Halen, aki jelenleg a Van Halen zenekar basszusgitárosa, és számos alkalommal lépett fel édesapjával közösen az évek során.

Objektum doboz

Eddie van Halen 1955-ben született Amszterdamban. Családja 1962-ben költözött ki az Egyesült Államokba, a kaliforniai Pasadenában telepedtek le. Édesapja, Jan Van Halen hatására már fiatalon zenélni kezdtek öccsével, Alexszel. Eddie eleinte zongorázott, majd dobolni is tanult, végül aztán kiderült, hogy a legjobb érzéke a gitározáshoz, így ez lett a fő hangszere, Alex pedig a doboknál kötött ki. 

A Van Halen zenekart, amely később világhírnevet hozott nekik, szintén együtt alapították meg 1972-ben. Első, Van Halen című albumukat 1978-ban adták ki, amely hatalmas siker lett. Eddie virtuóz, villámgyors játékával és a kétkezes tapping technika alkalmazásával forradalmasította a rockgitározást.

Egy évvel később a Guitar Player magazin olvasói az év legjobb gitárosának választották, az ekkor még csak 24 esztendős zenész olyan legendákat előzött meg, mint Carlos Santana vagy Jimmy Page. 2012-ben a Guitar World című lap készített listát minden idők legjobb 100 gitárosáról, azon a voksoláson szintén első helyen végzett.

Objektum doboz

Stílusa meghatározta a 80-as évek rock- és metalzenéjét, de hatása máig jelentős, többek között olyan nagyságok nevezték meg példaképükként, mint Zakk Wylde vagy Dimebag Darrell.

A Van Halen együttes mind a 12 lemezén ő gitározott, de dolgozott együtt például Gene Simonsszal, Roger Watersszel vagy Brian Mayjel is, emellett ő játszotta a gitárszólót Michael Jackson Beat It című slágerében. 

A Van Halennel utoljára 2015-ben turnézott, ebben az időszakban már - ahogy később kiderült - beteg volt, az elmúlt öt évben folyamatos kezeléseket kapott, végül azonban szervezete alulmaradt a gyilkos kórral szemben.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom