Kultúra
Díjat nyert az Örök tél Lengyelországban
Magyar siker a gdyniai filmfesztiválon

Az Andrzej Duda lengyel elnök védnökségével szervezett négynapos rendezvénysorozat műsorában a díjazott produkció mellett több magyar témájú film és pódiumbeszélgetés is szerepelt, a magyar programokat a lengyelországi Waclaw Felczak Intézet támogatásával rendezték. A panelek résztvevői – köztük Grzegorz Górny ismert lengyel közíró, valamint Molnár Imre történész, diplomata – a 20. századi lengyel–magyar együttműködésről értekeztek, többek között az 1920-as lengyel–bolsevik háború, valamint a II. világháború alatt nyújtott magyar segítségről. A fesztiválon az Ajtó a szabadság felé-díjjal a szabadság eszméit terjesztő személyiségeket is kitüntetik. Idén az elismerésben posztumusz Teleki Pál (1879-1941) miniszterelnök is részesült. A tömegeket vonzó fesztivált idén a koronavírus-járvány miatt vegyes formában szervezték, a nézőknek a helyszíni részvétel mellett online közvetítéseket is elérhetővé tettek.