Kultúra

„Az anyag életre kel"

Tegnap kezdődött és vasárnap estig tart a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéje. Eredetileg áprilisra tervezett, de a járványhelyzet miatt szeptemberre halasztott rendezvény célja a hagyományos kézművesség értékeinek bemutatása, ezáltal a helyi kézműves közösségek kialakulásának és megerősödésének elősegítése.

„Az anyag életre kel"
Holnaptól három napon át országszerte nyitva tartanak a kézműves műhelyek és alkotóházak
Fotó: NESZ

A rendezvény három napján országszerte megnyílnak a kézműves műhelyek, alkotóházak, műhelygalériák. A program keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a népi kézművesség különböző területeivel: kiállításokat tekinthetnek meg, előadásokon vehetnek részt, lesznek mesterség bemutatók, kézműves foglalkozások is.

Megismerkedhetnek többek között több tájegység hímzésével, a csipkeveréssel, nemezeléssel, a paszomány készítéssel, a fonással, szövéssel, a gyapjú feldolgozásának fázisaival, a bőrművességgel, a bútorfestéssel, a fazekassággal, fafaragással, melyen belül a pásztortársadalom által készített különböző tárgyak készítése is bemutatásra kerül több helyszínen. Lehetőség lesz a népviseletek megtekintésére, sőt egy helyszínen be is lehet öltözni ezekbe a viseletekbe. De lesz népi ékszerek készítése, kötélverés, tojásfestés, szék befonása, szalmaparipa, csutkababa készítése. A mozgásos népi játékokba is bele kóstolhatnak, s népmese foglalkozáson is részt vehetnek a kisebbek.

A Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VII. Országos Hétvégéje című rendezvénysorozat célja, hogy a sokszínű és egyedi programkínálattal bemutassa: a műhelyek a hagyományos kulturális értékek hordozói és a tradicionális kézművesség tovább örökítő helyei. Az ott dolgozó mesterek és alkotó közösségek megújítják és továbbadják a megörökölt magas szintű tudást.

Az egyes helyszínek részletes programjai a rendezvényt szervező Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete és a NESZ honlapján elérhetőek.

Kapcsolódó írásaink