Kultúra
Helyreigazítás: Gyurcsány magához rendelte az aktivistákat

Titkos megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc a Színművészeti egyetemről – lapunk értesülése szerint. A megbeszélésén ott volt Karácsony Gergely és Alföldi Róbert is.
Információnk szerint a DK elnöke három nappal ezelőtt Karácsony Gergellyel és Alföldi Róberttel egyeztetett. A megbeszélésen részt vett az intézmény egyik diákja és az Egyetem-foglalás egyik szervezője is.
A Színművészeti Egyetem diákjai korábban azt állították, hogy tiltakozó akciójuk politikamentes.
Az érintettek Facebook-posztokban cáfolták az egyeztetést.
Gyurcsány és Alföldi is a nekik elküldött újságírói kérdéseket idézik, majd a saját válaszukat írták meg.
Gyurcsány azt írta: „Az érintett urakkal vagy soha, egyikükkel hónapokkal ezelőtt, a főpolgármester úrral pedig hetekkel ezelőtt találkoztam utoljára”, egyúttal pedig perrel fenyegette az őt megkereső sajtót.
Alföldi csak egy NEM-mel intézte el a kérdést, hogy folytatott-e nemrégiben megbeszélést az SZFE ügyében Gyurcsány Ferenccel, Karácsony Gergely főpolgármesterrel, Bohos Imrével, valamint Rózsa Lászlóval.
Karácsony röviden csak annyit írt: „Semmiféle egyeztetésen nem vettem részt az SZFE ügyében, sem politikusokkal, sem másokkal. Ettől még teljes szimpátiám, szolidaritásom és támogatásom az SZFE-seké”.