Kultúra

„Nyomorult népről” szólt a szónoklat az SZFE előtt

Nyomorult népnek nevezte a magyarokat a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) előtti tüntetésen Iványi Gábor - tudatta a HírTV.

„Nyomorult népről” szólt a szónoklat az SZFE előtt
Vidnyánszky Attila: Az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma részéről megvan a nyitottság a hallgatókkal szemben
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Az egykori SZDSZ-es politikus arra biztatta a tüntetőket: érjék el a ellenzéki pártoknál azt, hogy kiálljanak a demonstrálók mellett. 

Ennek a nyomorult népnek szüksége van arra, hogy legyenek bátor, okos, gyönyörűen beszélő fiatalok, akik megtanítanak bennünket sírni, hinni, örülni - ezt mondta a tüntetésen Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze, korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselő.

Az intézményt elbarikádozó diákok többször is azt állították akciójuk politikamentes. Korábban azonban megjelent a helyszínen a jobbikos Stummer János. Karácsony Gergely főpolgármester pedig közösségi oldalán biztatta a tiltakozókat.

Objektum doboz

Vidnyánszky Attila, az SZFE kuratóriumának elnöke a Hír TV híradójának azt mondta: az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma részéről megvan a nyitottság a hallgatókkal szemben. A legnagyobb különbség a hallgatók és a vezetés között az, hogy egy végtelenül zárt rendszerrel szemben az alapítvány nyitni szeretne a jövőben.

„A kuratórium még mindig reménykedik abban, hogy hétfőn megkezdődik az oktatás” – mondta Vidnyánszky Attila, aki arról is beszámolt: létrejött egy találkozó az egyetem vezetése és a kuratórium tagjai között, ahol kiderült, hogy semmiben sem értenek egyet, viszont abban megegyeztek, hogy közös érdek, hogy hétfőn elinduljon az oktatás. „Azonban ez az egyetem vezetésén és hallgatóin múlik” – húzta alá Vidnyánszky.

A kuratórium elnöke kitért arra is, hogy az egyetem polgárait beengedik a Vas utcába, de ott létezik egy zár, amely szelektál, van, akit beengednek, van, akit nem. Ez a zár eddig is létezett, ez egy nagyon zárt, nagyon belterjes közösség, és drámai az, hogy ez a zár most fizikai formájában is jelen van. 

S micsoda erők állnak a háttérben, amelyek megakadályozzák azt, hogy bármilyen párbeszéd kialakuljon, ráadásul a háttérben ott állnak a politikusok is” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.

Kapcsolódó írásaink