Kultúra
A Nobel-díjas François Mauriac ötven éve hunyt el
A Proust utáni időszak legnagyobb francia regényírójának tartják – Állandó témája volt a szenvedélyeivel harcoló ember
Regényírói hírnevét 1922-ben a Csók a leprásnak (Le Baiser au lépreux) című munkája alapozta meg,1925-ben megjelent A szerelem sivataga (Le Désert de l’amour) című regényét a Francia Akadémia nagydíjával tüntették ki.
A Francia Akadémia tagjai közé 1933-ban választották, ebben az évben írta A regényíró és alakjai című esszéjét, amelyben saját munkásságának elemzését adja, de négykötetes Naplója (1934–51) és Emlékiratai (1959–67) is sokat elárulnak írói szándékairól. Vitairatai nagy hatást gyakoroltak a két világháború közti francia kulturális és politikai életre. Az 1930-as években felemelte szavát a totalitárius hatalom minden formája ellen, a második világháború idején az ellenállás tagja volt, napi vitacikkeinek gúnyos arcképei Voltaire-t idézték.
A háború után egyre aktívabban vett részt a politikai vitákban, elítélte a vietnami és az algériai háborút. Nyíltan Charles de Gaulle tábornokot támogatta 1962-től, akiről 1964-ben könyvet is írt. Tanulmányai közül kiemelkedik Racine, Proust és Pascal műveinek elemzése.
Sokan támadták ellentmondásos személyisége miatt, mégis a Proust utáni időszak legnagyobb francia regényírójának tartják. Munkásságát 1952-ben Nobel-díjjal ismerték el: „regényeinek mélyreható lélekelemzéséért és a művészi erőért, amellyel az emberi lét drámáját ábrázolja műveiben”.
François Mauriac ötven éve, 1970. szeptember 1-jén hunyt el. Ravatalánál a francia kormány és az Akadémia képviselői álltak díszsorfalat.
