Kísérletező személyiség, egyedi karakter

Bullás József munkásságára a különböző történelmi, népi és populáris kultúrák motívumai közti összefüggések keresése és átalakítása jellemző. A Fényrétegek című tárlaton, amely az Ybl Budai Kreatív Házban látható, mindezt közelebbről is szemügyre vehetjük. Az olajjal és akrillal dolgozó művész festményein különféle mintázatok váltják egymást, amelyek sokszor végtelenül kiterjeszthetők a térben, vagy egy-egy gesztussal kiegészítve alkotnak kompozíciót. Az alkotások rétegzettségében mindig szerepet játszik a fény és a sugárzás hatásának elérése.

Bullás József 1984-ben diplomázott a Képzőművészeti Egyetemen, pályáját a nyolcvanas években az „új festészet” hatása alatt kezdte, munkáival pedig Hegyi Lóránd művészettörténész által szervezett tárlatokon találkozhatott először a közönség. Az 1985-ös São Pauló-i Biennálé magyar csoportos kiállításán még figuratív képeket állított ki, azt követően azonban az absztrakció lehetőségei foglalkoztatták. Akkori képei olyan szimbolikus alakzatokat mutattak, amelyeken megfigyelhető volt a nonfigurativitás új útjainak keresése. Az ismétlés, a motívumok variálása már a kezdetektől fontos volt számára: gyakran gondolkozik sorozatokban, ciklusokban, műveinek pedig nem címet, hanem sorszámot ad. A művészetet egy olyan önmegismerő folyamatnak tekinti, amelynek végeredménye optikai hatású: festményein a térbeliség illúzióját fedezhetjük fel, a világos és sötétebb tónusok rétegzettsége révén pedig a kép mélységének fényérzetét is átélhetjük. Bár az alkotások között sétálva találunk hasonló mintákat, mégis elmondható, hogy festészete folyamatosan megújul, hiszen a művész képes ugyanazt más és más nézőpontból, új színekkel megfesteni.

Bullás József világszerte sok helyszínen dolgozott és állított ki, egy évig élvezte a Victor Vasarely Alapítvány támogatását Párizsban, de járt Görögországban, Rómában és Frankfurtban is. Képeinek megalkotásához ázsiai fríz motívumokat és keleti szőnyegek mintáit is felhasználta, kísérleteihez emellett a neonfények elmosódott színei jelentettek kiindulópontot. A tárlat végén megtekinthető, 2018-as portréfilmben, amelyet a Műcsarnok készített, az alkotó beavatja a látogatókat művészetének titkaiba, és azt is elárulja, miért készülnek speciális asztalon a festményei.

Bár a művészt az op-art jelenkori megújítójaként tartják számon, ő mégsem vallja annak magát, hiszen a hatvanas évek művészeti törekvéseit a maga szemléletére alakítva, egy festőibb felfogásmóddal járul hozzá a műfaj új útjainak felfedezéséhez. Festészete konzekvens, jól átgondolt életmű, amelyre leginkább a kísérletező szellemiség jellemző, képei pedig a folyamatos útkeresés ellenére jól felismerhető, egyedi karakterrel rendelkeznek.