„Ugyanúgy leülni a zongora elé”

– Milyen érzés volt több hónapnyi várakozás után végre átvenni a Kossuth-díjat?

– Érdekes helyzet volt, hiszen bár márciusban megtudtam, akkor nem realizálódott, ezért azóta kicsit zárójelben volt, és csak most vált valóssá. Többekkel viccesen mondtuk az átadón, hogy így rögtön kétszer is meg lettünk ünnepelve.

– Mire sarkallja a művészt egy ilyen kitüntetés?

– Jólesik megkapni, nagyon jó érzés, megkoronázta az elmúlt időszak erőfeszítéseit. De a munkámban mindig törekedtem arra, hogy ne a külső elismerések határozzanak meg. A mi pályánk olyan, hogy a zenész másnap reggel ugyanúgy leül a kotta, a hangszer elé, ugyanúgy megharcolja a mindennapi küzdelmeit.

– Hogyan élte meg az elmúlt időszakot?

– Voltak pozitív hozadékai és nehézségei is: az életem évek óta nagy pezsgésben van, ezért bizonyos fokig jólesett a leállás, ami lehetőséget adott önreflexióra, sok időt tudtam tölteni a családommal is. A bizonytalanság még most is elég nagy, sok őszre tervezett külföldi hangversenyemet lemondták. Ami biztos, hogy holnap szólóestet játszom a Zempléni Fesztiválon, és nagyon remélem, hogy a feleségemmel közös kamarazenei fesztiválunkat, a Kamara. hu-t november végén közönség előtt tudjuk megvalósítani.