Kultúra

Művészeti gyorstalpaló kortársakhoz

A tizenkilencedik század végén, a huszadik század elején robbanás történt a képzőművészeti életben, aminek köszönhetően pár év leforgása alatt nemcsak a művészet technikái és a művészek által ábrázolt (belső) világ formái változtak meg és távolodtak el az érzékelt világ szokásos formáitól, de egyenesen a művészet mibenléte alakult át. 

Művészeti gyorstalpaló kortársakhoz
Amy Dempsey Modern Művészet című kötete bemutatja a világban egymás mellett, egy időben élő törekvések sokszínűségét
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Nem volt ez radikálisabb változás, mint ami az antik és a keresztény világ határán lejátszódott vagy mint ami a gótika és a reneszánsz határán lejátszódott a művészetben, de mivel a száz évvel ezelőtt tetőző folyamat történelmi mértékkel mérve elég közel van hozzánk, sokan a mai napig értetlenül állnak a „modern” (értsd: százéves) műfajok, stílusok és törekvések előtt. 

Elsősorban nekik szól Amy Dempsey Modern Művészet című kötete, amely praktikus kézikönyvként jelent meg a Corvina kiadó Képző-Művészet sorozatában nemrég, Árokszállásy Zoltán fordításában. 

A könyvben, amelybe a 21. század kulcsfogalmai és mozgalmai is bekerültek, hatvannyolc irányzat leírása kapott helyet, mindegyik mellett ott van az adott fogalom leírása, az oda tartozó művészek névsora és azon múzeumok listája, amelyben jelentősebb gyűjteményrész képviseli a stílusirányzatot. 

Az École de Paris 1918-tól 1940-ig tartó időszakát például Modigliani egy szép aktja vezeti be, majd lexikoncikkszerű leírás következik a művészettörténet egyik legjelentősebb művészcsoportjáról. Azért nem írjuk, hogy iskolájáról, mert a századfordulós Párizsban laza csoportot alkotó művészek, köztük például a román Constantin Brâncuși, az orosz–zsidó Marc Chagall, a magyar Czóbel Béla, a katalán Salvador Dalí és Joan Miró, az említett, olasz Amedeo Modigliani, a spanyol Pablo Picasso annyiféle irányzathoz tartoztak, hogy lehetetlen őket bármilyen közös stílushoz sorolni. 

A könyv bemutatja a világban egymás mellett, egy időben élő törekvések sokszínűségét, az École de Parist például az azzal egy időben létező Bauhaus követi, Gropius, Kandinszkij és Moholy-Nagy kiemelésével, majd a többi közt a szintén az ebben az időben létező Art Decón át egy Európában ismeretlen területre ugrunk: a mexikói falképfestészet aranykorába, amely szintén a húszas, harmincas évekre esett, és amelyről legfeljebb annyit szoktunk tudni, hogy az irányzat jelentős művészei közé tartozik Diego Rivera. (Aki az utóbbi időben Frida Kahlóból popsztárt gyártó művészettörténészeknek köszönhetően a leginkább úgy ismert, mint a művésznő férje.) 

Vannak persze kérdéses fejezetek is, így a Mágikus realizmus címszava alá besorolt festők, hiszen ezt a kifejezést magyar nyelvű kontextusban a leginkább irodalmi vonatkozásban használjuk, és nem arra a festészeti irányra, amelyet Paul Delvaux és René Magritte képvisel, akiket inkább szürrealistának nevezünk. 

Máskor viszont a szerző jól végzi el a finomhangolást, szépen vezet végig a háború utáni törekvéseken is, legyen szó az Art informelről vagy az abszrakt expresszionizmusról, netán a performance műfajáról. 

Ahogy a fenti felsorolásból is látszik, a lexikonjellegből adódóan a könyvben összekeverednek kissé az iskolák, stílusok és a pár évtizede újnak számító műfajok, ami a használhatóság felől nézve nem tűnik hibának. 

Az utolsó műfaj, amelyről a kötet számot ad, az ezredfordulón megjelenő desztinációs művészet – ebben a művészeti ágban a környezet a műnek nemcsak helye, de voltaképp egyik célja is, amelyhez, ahogy a szerző írja, el kell zarándokolni. Hogy ez mennyire „új" szemlélet, és mennyire régi, azt bajos lenne eldönteni, hiszen voltaképp egy antik templom, egy bizonyos szentély számára alkotott Apollón-szobor, egy reneszánsz festett ágyvég vagy Michelangelo Sixtus-kápolnája kapcsán is nehéz elvonatkoztatni a helytől, ahová az adott mű készült.

A kötetet végigolvasva egy dolog a laikus olvasónak is bizonyossá válhat: a művészetben ugyanazok a formák és ötletek rotálódnak, mégis folyamatosan változik az épp érvényes kifejezési mód, amely csodálatosképp nem érvényteleníti korábbi változatait.

Kapcsolódó írásaink