Kultúra
Nyolcvan éve született Gregor József
Minden nagy basszus operaszerepet elénekelt

Zengő hangjára felfigyelt egy zenetanár, aki rávette: jelentkezzen a konzervatóriumba, és 1957-től már az intézmény hallgatója volt. A konzervatóriumot három év után otthagyta, sikeresen felvételizett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének tanszakára. Rösler Endre lett a mestere, de tanulmányait a Zeneakadémián sem fejezte be. Előbb Szegeden dolgozott a legendás karmester, Vaszy Viktor irányítása alatt, majd 1976-tól a budapesti Operaház állandó vendégművésze, 1987-ig a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, ezután a szegedi operatársulat igazgatója volt. A Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja lett 1991-ben. Az operarepertoár minden nagy basszus szerepét elénekelte. A milánói Scalában, a Houstoni Nagy Operában és a New York-i Metropolitanben is színpadra lépett. Legkedvesebb szerepe Donizetti Don Pasqualéja volt, emlékezetes alakítást nyújtott Don Basilióként (Rossini: A Sevillai borbély), Mefisztóként (Gounod: Faust), Ozminként (Mozart: Szöktetés a szerájból) és Borisz Godunovként Muszorgszkij operájában. Száznál több lemezt készített, írta az MTI. Gregor József 2006. október 27-én hunyt el Szegeden. Halálának nyolcvanadik évfordulóján Szegeden gálakoncertet rendeznek emlékére.