Kultúra
Nem mutatják be idén a Mulant, csúszik az Avatar-folytatások premierje is
A BBC tudósítása szerint a Disney az egyesült államokbeli koronavírusos esetek számának növekedése miatt és a világjárványnak a filmgyártásra tett hatására egy évvel elcsúsztatja az új Avatar- és Star Wars-filmek bemutatóját, az élőszereplős Mulan premierjét pedig ismeretlen időre elhalasztották.
„Egyértelművé vált, hogy a jelenlegi globális egészségügyi krízisben semmit sem lehet kőbe vésni a filmek forgalmazásával kapcsolatban” – idézi a BBC a Disney szóvivőjét.
Az Avatar 2 lett volna a 2021-es év egyik legnagyobb produkciója. James Cameron 2009-es kasszasikerének, minden idők második legtöbb bevételt hozó filmjének folytatása azonban csak 2022 decemberében érkezik a mozikba, a következő Star Wars-film premierjére pedig 2023 decemberéig kell várni. A Disney a Ridley Scott által jegyzett The Last Duel című történelmi thriller bemutatódátumát is módosította. A Ben Affleck és Matt Damon főszereplésével készült mozi premierjét idén decemberről 2021 októberére tették át.
A Warner Bros. stúdió már a hét elején bejelentette, hogy meghatározatlan időre elhalasztja Christopher Nolan Tenet című filmjének premierjét. Emellett a Paramount Pictures is bejelentette csütörtökön, hogy idén karácsonyról 2021 júliusára csúszik a nagysikerű 1986-os Tom Cruise-akciófilm, a Top Gun nagy várakozás övezte folytatása, a Top Gun: Maverick bemutatója is.
A nagy amerikai moziláncok, a Cineworld és az AMC ugyancsak csütörtökön jelentették be, hogy legalább augusztus közepéig elhalasztják filmszínházaik újranyitását, amelyet július végére terveztek.