Letűnt korok lenyomatai

Bakos Gizi jászberényi varrónő és Nyiri Pál kéményseprő segéd 1925-26 közt képes levelezőlapok segítségével tartotta egymással a kapcsolatot, hiszen utóbbi foglalkozásából adódóan sokat utazott. A száz évvel ezelőtti szerelem a többségében Bakos Gizi által írott üzeneteken nyilvánul meg, de megjelennek a lapokon a hétköznapok momentumai is: ahogy például Gizi az elválás miatti „búskomorságát” egy-egy pohár musttal vidítja fel a Rákóczi vendéglőben, ahol még egy pipázó kiskutya is mosolyt csal az ajkára. De a szövegből azt is megtudjuk, a levelezőlap megírása előtt közvetlenül fogorvosnál járt, és nagyon örül, hogy nem fáj a foga. Egy másik lapon pedig mellékesen azt is megjegyzi, Annus arról írt neki, hogy „sehogy sincs a férj jelöltekkel”. Mi pedig ezek után valóban elhisszük a tájékoztatón lévő összegzést, miszerint a képes levelezőlap olyan kultúrtörténeti lenyomat, korrajz, amely letűnt korok eseményeit, szokásait és társadalmi pszichikumát egy­aránt tükrözi.

A levelezés, az üzenetek váltása a régebbi korokban az írástudó vagy ilyen embert megfizetni képes nemesség, valamint a tehetős és művelt emberek kiváltsága volt. Külön szabályrendszer vonatkozott rá, amelyet „levelezőkönyvekben” fektettek le, hogy aztán a 19. század végére az egyre gyarapodó polgárság is túlnyomórészt éljen ezzel a lehetőséggel. Ekkor már lazulnak a szabályok, egyszerűsödik a szöveg, és sokszor valamilyen életeseményhez, születés- és névnaphoz, ünnephez kapcsolódik a küldemény. Ez az egyszerűsödés hozza el a képes levelezőlapok korát, amihez nagyban hozzájárult az utazások divatja is a boldog békeévekben: amikor szokás volt a fürdővárosokat vagy éppen a tengert, Abbáziát felkeresni, esetleg Bécsbe, Párizsba utazni, illetve valamilyen országos kiállítást felkeresni a fővárosban. Az 1900-as évekre alakult ki a ma is használatos képeslap forma, a címzés oldala megfeleződött, és szöveg került oda is. Ami aztán sokszor folytatódott a másik oldalt egyre inkább kitöltő zsánerkép, táj- vagy városkép, történelmi metszet szélén is.

Mert a kor emberének mindig akadt valami közlendője, élt is a lehetőségekkel – ahogy a vitrinekből kiderül, a legfinomabb acélból gyártott Turul írótollat vásárolt Schuller József részvénytársaságától, vagy az Adria márkanevet forgalmazó Rigler József Ede cégétől. Üveg tintatartóhoz a kiállított katalógus szerint már két korona hatvan fillérért hozzá lehetett jutni. Ha pedig ragaszkodnánk a régi formulákhoz, belepillanthatunk a Staut József által 1834-ben, Kassán kiadott Közönséges levelező a közélet minden nemű eseményeiben előforduló levelezésre című kötetbe is. Emellett tanulmányozhatjuk 1819-ből a Pesten kinyomtatott Legújabb megbővített és megjavíttatott magyar és német levelező könyvet is, amelyből „regulákból és példákból álló oktatást” is kaphatunk. A falakon sorakozó üzenetekből kiderül: ha nem is a 19. századi, kötött stílusban, de valóban erősen szabályozott formában zajlottak a levélváltások.

A már említett varrónő és kéményseprő szerelme mellett belekukkanthatunk például Nohtnagel Emília és a szombathelyi Rosen­thál Jenő 1903-as üzenetváltásaiba is. A december második hetére fellángoló szerelem a férfit hat lapon át ilyen négysoros versek írására készteti: „Mindennapi imámba / Az Uristent kérem / Tartson meg kis angyalom / Mindörökké téged.”

Rosenthál Jenő többi versét augusz­tus 30-ig lehet megnézni Óbudán, a Korona tér 1.-ben.