Kultúra
Újabb kültéri mozik nyílnak Budapesten júliusban
Filmsikerek szabad ég alatt
A forgalmazó közleménye szerint a jelenleg két helyszínen (a Teleki és a Hunyadi téren) nagy sikerrel folyó program keretében júliusban három újabb közösségi területen kezdi meg vetítéseit. A Budapest Film és a Budavári Önkormányzat együttműködésének köszönhetően a hétvégén már az I. kerületi Virág Benedek Ház is mozivá alakult, a továbbiakban heti rendszerességgel a tabáni nagy diófa árnyékában olyan nemzetközi klasszikusokat nézhet a közönség, mint az Álom luxuskivitelben vagy a Kínai negyed. Július 24. és 26., illetve július 31. és augusztus 2. között a Főpolgármesteri Hivatal belső udvarán kialakított szabadtéri moziban az elmúlt évek hazai filmsikerei közül együtt nézhetjük meg többek közt a Liza, a rókatündért, a Budapest Noirt, a Kontrollt és más kortárs alkotásokat. A Városmajori Szabadtéri Színpad is csatlakozott a kezdeményezéshez: kültéri mozijában ikonikus magyar filmekből álló összeállítást láthat a közönség a Magyar Nemzeti Filmarchívum kínálatából. Így olyan filmremekeket izgulhatunk, kacaghatunk végig, együtt, a szabad ég alatt mint a Megáll az idő, a Macskafogó, a Roncsfilm vagy A tizedes meg a többiek. A vetítések ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.