Kultúra
Augusztusban Arcus Temporum Pannonhalmán
A Gyilokfolyosót is felfedezhetjük

A Vendégségben mottójú rendezvény nyitókoncertjén a kétszázötven éve született Beethoven B-dúr Hammerklavier szonátáját Jevgenyij Koroljov zongoraművész, az esemény díszvendége adja elő. A szervezők közleménye szerint a fesztiválon a látogatók elől egyébként elzárt terek is megnyílnak: az orgonatúrán az apátság összes orgonáját bemutatják és megszólaltatják, de elkalauzolnak a Gyilokfolyosóra is, amely a tatárjárás idején negyven szerzetesnek nyújtott védelmet. A közönség beszélgetést hallhat Tolnai Ottó költővel (képünkön), megtekintheti Meinrad Dufner bencés író és képzőművész installációját, fellép a Nagy János Trió, Batta András zenetörténész pedig Vendégségben Beethovennél 3 történetben címmel tart előadást. A részletes program a rendezvény honlapján olvasható.