Vizuális utazás a holdtól a fekete-fehér pálmafákig

Holdutazásban lesz részünk, ha ellátogatunk az Ybl Budai Kreatív Házba, ugyanis a Munkácsy-díjas festőművész, iski Kocsis Tibor A Hold című tárlatán átélhetjük a mintegy ötven éve holdra szálló Apolló űrhajósok azon egyedülálló élményét, amit számukra a holdutazás és a holdtáj szemlélése adott. A Hold mint égitest szinte mindenki fantáziáját megmozgatja, mágikus, misztikus hatása az emberiséget egész életében foglalkoztatta. Ám ahhoz, hogy ezt a különleges világot befogadjuk, érdemes elolvasni a bejárat melletti tájékoztatót, amelyből kiderül, hogy hat alkalommal szállt le ember a hold felszínére és tett sétát 1969. július 20. és 1972. december 11. között. Az 1969-es első sikeres holdraszállás meghatározó történelmi pillanat volt az emberiség számára.

Az 1972-es Apolló-17 expedíció óta azonban nem „jártunk" a holdon, csak a múlt emlékezete maradt meg számunkra feljegyzések, beszámolók és fényképek formájában. iski Kocsis Tibort az Apollo-16 és Apollo-17 űrhajósai által 1972. áprilisban és decemberben készített eredeti fotók ihlették meg. Az elmúlt tíz évben művészetét a festői szemlélet és annak logikája határozta meg. A klasszikus rajzi eszközhasználat – szén, ceruza, kréta – mellett a festői foltrajzábrázolás kapott perspektívájában hangsúlyos szerepet. Alkotásaival mindig erősen reflektál a jelenre, a kortárs kultúrára, miközben a festészet mesterségét, a festés alkotói folyamatát és annak belső, sajátos mechanizmusát filozofikus szintre emeli.

A művész a 2012 és 2018 között készített LUNA-sorozatában huszonegy nagy és kisebb méretű, tájképszerű szénrajzot készített. A hatalmas képeket távolabbról szemlélve az a benyomásunk, mintha lefényképezett tájképeket látnánk, nem pedig szénrajzokat. Ám közelebbről szemügyre véve rájövünk, hogy valójában rendkívül precíz természetrajzokat látunk. Sőt, egyfajta meditatív képek ezek, amelyek szabad, relaxációs asszociációra buzdítanak, miközben ott sétálunk magunk is a holdon.

A tárlat utolsó egységében hat kisméretű ceruzával készült grafika kapott helyet, amelyek törékenységünket, életünk és kultúránk komplexitását juttatja eszünkbe. A rajzok a képzeletbeli holdutazás után visszatérve a földre, a jelenre fókuszálnak. Aztán iski Kocsis gazdag albumába is érdemes belelapozni. Ebben például kifejti, hogy jó rajzot csinálni sokkal nehezebb, mint jó festményt, hiszen ha az ember színekkel, ecsettel dolgozik, több eszközzel és „hatásosabban" dolgozhat.

A ház alagsorában érdemes folytatunk vizuális utazásunkat a Belső tájak című fotótárlaton, amelynek középpontjában a RANDOM fotóművészeti csoport három alkotójának érzékeny, lírai, álomszerű tájai állnak. Mucsy Szilvia két tájképekből álló sorozatán a mediterrán partvidéket örökítette meg, ahol a víz találkozik a földdel, a város összeér a természettel. A csodálatos, nyugodt partot óriás pálmafák szegélyezik, amelyek fekete-fehér fotókon köszönnek vissza. Aztán fentebb találjuk Kolozsi Bea képeit, amelyeknek álomszerűségét a polaroid technikákból eredő sajátos színvilág mellett a véletlenszerű, képi hibák (roncsolódás, elszíneződés) adják. Az elmúlt években tett utazásai során vezetett vizuális naplót Pataki Ágnes, ennek eredményei a tárlaton látható fényképek, amelyek az érintetlen természet szépségébe engednek bepillantást.