Kultúra

Elhunyt Csurka László színművész

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Csurka László Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja.

Elhunyt Csurka László színművész
Csurka László a Székelyföldért Társaság által szervezett, a székely autonómiatörekvéseket támogató tüntetésen, Románia budapesti nagykövetsége előtt 2013-ban
Fotó: MTI/Soós Lajos

A színművész halálhírét fia, Csurka Gergely közölte szerdán Facebook-oldalán.

Csurka Lászlót a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti, hamvasztás utáni búcsúztatója ősszel a Nemzeti Színházban lesz - tudatta a színház a honlapján.

Csurka László 1936. január 21-én született Budapesten. Édesapja Csurka Péter (1894-1964) író, édesanyja Bodnár Erzsébet, bátyja az író-politikus Csurka István (1934-2012) - olvasható a művészről a Nemzeti Színház honlapján.

Objektum doboz

Mint írják, Csurka Lászlót 1955-ben politikai okokból eltávolították a Színházművészeti Főiskoláról. Ezután 1955 és 1958 között a kaposvári Csiky Gergely Színház segédszínésze volt, majd egy évadot a fővárosi Déryné Színháznál töltött. 1959-től 2000-ig a Nemzeti, 2000 és 2012 között a Pesti Magyar Színház, majd 2018-tól ismét a Nemzeti Színház tagja volt.

Elment a nagy versmondó

Meghalt egy nagy színész. Egy óriás. Játékban, életben, hangban. Versmondóként pedig minden szint fölött állt.

Csurka Lászlóval elment egy korszak, ami egyfelől pótolhatatlan, másrészt csak remélhetjük, hogy nem jön soha vissza.

Élete, pályafutása szimbolikus. Mindig a legjobbak között volt, tiszta volt, mint a hegyi csermely. Ennek ellenére, amíg lehetett, megpróbálták háttérbe szorítani a liberális művészeti döntnökök. Mert Csurka volt. Mert magyar volt.

Élte utolsó tíz esztendeje hozta meg számára a méltó elismerést. Remélhetőleg úgy búcsúzott, hogy érezte, a világ nagy ingája lassan helyrebillen, Reményik Sándor, Wass Albert interpretációi is méltó helyükre kerültek.

Hangja örök, szelleme örök, életélvező, múltidéző, kedélyes, utánozhatatlan stílusa örök. Emléke, stílusa, Magyarország szebbik része. Legyen néked könnyű a föld, Csurka Laci, megszolgáltál érte!

(GD)

Rendezései között volt Csurka István Majális (1988) és Dancs István Sze-ku-kák (1990) című műve. Színpadi szerepei mellett számos filmben és tévéjátékban játszott, rendkívül népszerű szinkronszínész, Bud Spencer magyar hangja is volt. Rádiós szerepei közül ismertségben kiemelkedik a Szabó család Lacijának megformálása, a szerepet a karaktert korábban megformáló Garics János 1984-es halálát követően a sorozat 2007-es befejezéséig játszotta.

A Nemzeti Színházban legutóbb a Tizenhárom almafa (2020), a Médeia (2019), az Egy ember az örökkévalóságnak (2019), Az ember tragédiája (2018) és az Egri csillagok (2018) című előadásban játszott. Az új évadban két szerep várt rá: A kassai polgárokban játszotta volna Albertus, egy író szerepét, majd Lőrinc barátot a Rómeó és Júliában.

Csurka László 1988-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2013-ban Érdemes Művész díjban részesült. 2019-ben kiváló művész lett.