Kultúra

A névtelen hősök regénye

Magyarnak maradni a huszadik században határon innen és túl

Jezsó Ákos Megyek túlra című művében, amelynek nemrég jelent meg a második kiadása, a szerző kiváló írói vénával tapint rá arra a kérdésre, hogy nemzetünk történelmében a nagy héroszok mellett vannak olyan hősök is, akik névtelenül teszik dolgukat, nélkülük mégsem létezne ezer év után Európa közepén a magyar nemzet.

Az alkotó a 20. századba helyezi hőseit, Kálmánt és Rózsikát, akiknek szerelme szimbolizálja azt az érzést is, amely az egyént hazájához, szülőföldjéhez köti. A szerző tapintatosan nyúl olyan kényes történelmi kérdésekhez, mint a szlovák–magyar együttélés, olyan, többféleképpen értelmezett helyzeteket ábrázol, mint a nagyhatalmak és a közép-európai kis nemzetek viszonya. A történelem forgataga sokszor falevélként sodorja el szeretteitől az apát, a fiút, a jegyest és a hitvest, úgy, hogy akarata ellenére válik a történések játékszerévé. Így történik ez Kálmán esetében is.

A háttérben felbukkannak a nagypolitika szereplői is, akik jól-rosszul, de kénytelenek eljátszani a történelem kegyetlen logikája szerint rájuk rótt szerepüket. A regény főhőse a tehetsége által érvényesülő, nemzetiségi-kisebbségi tudattal rendelkező értelmiségi, akinek élete jól bemutatja a Közép-Európát 1945 után átalakító politikai erők játékát. A könyvből a fiatalabb nemzedék megismerheti múltunk gyakran ki nem mondott, időnként szavakkal ki nem fejezhető érzéseit, míg
az idősebbekben azokat az időket idézheti fel, amikor hordozni kellett a magyarnak maradni állapot néha elviselhetetlenül súlyos terhét.

Kapcsolódó írásaink