Párterápia időutazással

Ráadásul a Távmozi programjában nemcsak azokat a filmeket találjuk meg, amelyeket márciusban már nem tudtak elég alkalommal műsorra tűzni a mozik, hanem korábban bemutatott alkotásokat, közönségkedvenceket vagy fesztiválsikereket is visszahoztak.

Így például Nicolas Bedos francia színész-rendező Boldog idők (La Belle Époque) című munkáját, amelyet a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon mutattak be versenyen kívül, nagy sikerrel, és járvány idejére kifejezetten ajánlható. Ugyanis nagyon jó hangulatú, lélekmelengető alkotás, amely után talán kicsit szebbnek látjuk a világot. Mert – hangozzék ez bármennyire klisésen – végeredményben arról szól, hogy az élet szép, és mindig újra lehet kezdeni. Viszont azt is elmondja, hogy bár jó dolog néha visszarévedni a múltba és felidézni azokat a „boldog időket”, de a jelenünk csak akkor változhat meg, ha teszünk is érte. Minderre mondhatjuk, hogy közhely – azonban amilyen ötlettel és szereplőgárdával a filmet író-rendező Bedos ezt vászonra álmodta, az egészen meglepő és zseniális.

A középpontban a Drumond házaspár párkapcsolati válsága áll. A pszichoanalitikusként dolgozó, Freudot idézgető Marianne (Fanny Ardant), a feleség ugyanis negyven év után egyszercsak kirakja grafikus, jelenleg munkanélküli férjét, Victort (Daniel Auteuil) a közös lakásukból. Victor pedig bánatában gondol egyet, és belevág a fiuk gyerekkori barátja által számára felajánlott nagy kalandba, részt vesz az Antoine (Guillaume Canet) cége által összehozott múltidézésben.

E vállalkozás lényege, hogy ügyfeleinek biztosítja az általuk elképzelt időutazást: akár történelmi események részesei akarnak lenni, akár saját történetükből szeretnének felidézni egy-egy momentumot, minden megvalósítanak óriási stúdiókban, autentikus helyszíneken, színészekkel, díszletekkel. Victor egészen pontosan 1974 májusába szeretne visszatérni, Lyonba, azokba a napokba, amikor megismerkedett Marianne-nal, amelyet – a néző is hamar rájön – élete legcsodálatosabb időszakának tart. A vásznon hamar megelevenednek a hetvenes évek, Victor pedig újra mindent pontosan átélhet még egyszer, és ismét találkozhat felesége fiatalkori énjével… Persze a látszat csak látszat marad, és a jelenbe is kénytelen időről időre visszatérni, ami különböző galibákat okoz.

A remek hangulatteremtésen kívül Bedos komikusi vénája rendezésében végig érezhető, kiválóan építi fel a poénokat, jól időzíti a csattanókat, nem esik bele abba a hibába, hogy a melankolikusság uralja a filmet. Ettől lesz a Boldog idők kedves, jópofa, szórakoztató alkotás, amelyet hétfő és kedd este még megnézhetünk a Távmoziban.

A pontot az i-re viszont egyértelműen az alakítások teszik fel: Fanny Ardant-t a saját öregedésével megbékélni nem tudó feleségként veszekedni látni élmény, nem beszélve arról, milyen csodálatosan beszél franciául, és ugyanez mondható el Daniel Auteuilről is. Nem manírosak, természetesen, könnyedén játszanak. Guillaume Canet Antoine-ja hiteles figura a bocsánatkérő mosolyával és dühkitöréseivel, de a mellékszereplők is mind jól helytállnak. Mondjuk nem is csoda, amikor olyanok vállaltak szerepet a Boldog időkben, mint napjaink egyik legkeresettebb francia színésze, Denis Podalydès a Comédie Française-ből.

Bedos filmjének legnagyobb erénye mégis az, hogy elsősorban nem a nosztalgiára épít, nem a múltidézéssel akarja „megúszni” az egészet, azt csak összetevőként alkalmazza. Ezáltal tud többet mondani annál, mint hogy régen minden jobb volt. Amire egyébként saját főszereplőjét is ráébreszti: hogy nosztalgiázni jó, de abból megélni nem lehet.

Boldog idők (La Belle Époque)
Francia dramedy, 110 perc, 2019
Írta és rendezte: Nicolas Bedos
10/10