Kultúra
Ismét megszervezi műfordítói táborát a Magyar Írószövetség
A Lakitelek Népfőiskolával közösen

Németh László
Fotó: Wikipedia
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a népfőiskola alapítója az MTI-nek elmondta: olyan harmincöt év alatti fiatalok jelentkezését várják, akik elhivatottságot éreznek földrajzi és történelmi szomszédaink nyelvén született szépirodalmi szövegek fordítása iránt. Az augusztus 16. és 23. között tervezett táborban a résztvevők előadásokat hallhatnak a közép-európai irodalmakról és kultúrákról, illetve megismerkedhetnek a fordítás elméletével és gyakorlatával.