Dobó István nyughelyének kutatása

A pápai tizedjegyzékekben 1332-ben Ruska néven felbukkanó falucska valamikor a 15. század folyamán lett a Dobó família birtoka. Ők aztán fel is vették a ruszkai előnevet, és innen kezdtek el terjeszkedni, sokszor erőszakos eszközökkel is birtokokat gyűjteni. Ez akkoriban – különösen a kettős királyság idején – nem volt szokatlan eljárás, de I. Ferdinánd egy Tegenyi István kárára elkövetett erőszakos foglalásért Dobó Istvánt fej- és jószágvesztésre ítélte. Eme döntés hősünket éppen egri várnagyként érte, ezért az ítélet végrehajtásának egy évre való felfüggesztését kérte a királytól (akit – katolikus lévén – mindvégig hűen szolgált, nem úgy, mint például a Bebek família). A sikeres várvédés után úgy tűnt, fátylat borítanak az esetre, Dobó báróságot kapott, illetve Déva és Szamosújvár várával együtt 1553-ban az erdélyi vajdaságot is kiérdemelte. Ez szálka volt a zömmel protestáns erdélyi rendek szemében, ezért aztán 1556-ban visszahívták Szapolyai János király özvegyét, Izabellát és gyermekét, János Zsigmondot, Dobót pedig Szamosújvár várába zárták, de egy év után megszökött.

Ferdinánd viszont nem feledte érdemeit, Léva várával és a barsi főispánsággal kárpótolta elvesztett erdélyi birtokaiért. Az ezt követő, viszonylag békés életszakasz sokszor ismét a legalitás határán billegő birtokgyarapításról szólt – három fiútestvérével együtt állítólag még a királyi vámokat elkerülő kereskedelmet is folytattak Lengyelország felé. A Dobók bukását végül a felemelkedő Perényi família okozta: elővették a Tegenyi-ügyet, és 1568-ban Pozsonyban le is fogták az öreg vitézt, aki hamarosan megszökött a börtönből, majd lévai várába menekült. Innen érkezett egy év múlva a pozsonyi országgyűlésre, abban bízva, hogy kegyelmet kap. De ismét bilincs várta, útitársával, Balassa Jánossal, a kardforgató költő apjával együtt. Megfosztották főispáni rangjától is, és három évig tartották fogva. Csak meghalni engedték haza 1572-ben, az 1520-as évektől a család tulajdonában lévő szerednyei várba.

Holttestét Ferenc fia vitette Ruszkára, ahol maradványait az 1500 körül épült Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban reneszánsz jellegű vörösmárvány szarkofágba helyezték 1601-ben. Ez a síremlék ma is látható a szentélyben. A következő felirat olvasható rajta: „Itt fedi sírja Dobó Istvánt, ki az egri falaktól visszaveré hajdan sok ezernyi hadát a töröknek, s ellenségei felett ülvén kitűnő diadalmat, véle Magyarhon végveszedelmét messze elűzte. Fiúutódja, Dobó Ferenc állította ezt az emléket az országos gyászra igazán méltónak.”

Ám 2006-ban, amikor a templomot felújították, nem itt, hanem a déli fekvésű mellékoltár alatt találták meg Dobó földi maradványainak vélt csontokat. A régészeti vizsgálatok és kormeghatározás után Pap Ildikó, a Magyar Természettudományi Múzeum embertani tárának akkori igazgatója megállapította: a feltárt töredékes koponya, valamint a néhány kar- és lábcsont valóban egy 65–75 év közötti, 178–180 centiméter magas férfié lehetett, és az sem kizárt, hogy ez a férfi maga Dobó István lehetett. Azt azonban csak találgatni lehet, hogy mikor és hogyan kerültek a maradványok a szarkofágból a padlózat alá.

A reneszánsz elemeket is mutató gótikus templom barokká alakítása 1797-ben fejeződött be, talán ekkor történt az áthelyezés. De lehet, hogy mindez akkor történt, amikor kihalt a família Dobó unokájával, és a település a régi rivális Perényiek kezére került? Vagy Bocskai és Bethlen fejedelmek protestáns hajdúi, fosztogatók elől rejtették el így a csontokat? Ki tudja… Ám a templomban lévő többi sír nem volt kirabolva.

Ami a szarkofágot illeti: az eredeti, díszesen faragott, a várvédő hőst páncélban, szablyával és zászlóval ábrázoló fedelet Ruszka egyik későbbi birtokosa, Buttler János gróf szállította az egri érsekségre azért, hogy az ajándékkal válási ügyét előmozdítsa. A Mikszáth Kálmán Különös házasságában is megjelenő történet Buttler református hitre térésével végződött. A fedőlapról másolat készült, így helyezték el a szentély előtt a szarkofágot, amelybe végül 2008-ban ünnepélyesen visszatemették a csontokat, amelyek „tulajdonosát” nem tudták pontosan meghatározni. De attól még, ha a Bodrogköz északi részén, Ruszkán járunk, hajtsunk fejet a templomban egy állhatatos hős emléke előtt.