Kultúra

Hetvenöt éves Szörényi Levente zeneszerző

Decemberben az Arénában ad koncertet

Szörényi Levente Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, az Illés, majd a Fonográf gitáros-énekese, számos rockopera, köztük az István, a király zeneszerzője vasárnap ünnepli hetvenötödik születésnapját.

Hetvenöt éves Szörényi Levente zeneszerző
Szörényi Levente
Fotó: MH

Az ausztriai Gmundenben született 1945. április 26-án. Az Illés együtteshez 1965-ben csatlakozott basszusgitáros testvérével, s elkészítették az első magyar nyelvű beat kislemezt (Táskarádió). Az 1968-as Táncdalfesztiválról az Amikor én még kissrác voltam című dalukkal szinte minden díjat elhoztak. Az Illés állandó politikai nyomás alatt állt, végül 1973-ban feloszlott a zenekar. Ezután a Fonográf együttesben folytatták. Három szólólemezt és duettalbumokat is készített. Az István, a király című rockoperáját 1983-ban mutatták be. Számos díjban részesült pályája során, idén Emberi méltóságért díjjal ismerték el. December 17-én jubileumi koncertet ad Rost Andreával a Budapest Sportarénában – írta az MTI.

Kapcsolódó írásaink