Kultúra
Kétszázötven éve született a romantika atyja
Nagy-Britannia koszorús költője, William Wordsworth életművét meghatározta a Tóvidék romlatlan szépsége

Kisebb-nagyobb kitérőket nem számítva szinte egész élete az iparosodás által alig érintett, romlatlan természeti szépségében pompázó északnyugat-angliai Tóvidékhez, Cumbria grófsághoz kötődött. Jómódú családból származott, apja egy befolyásos földesúr ügyvédje volt. William 13 éves korában teljes árvaságra jutott három fivérével és Dorothy húgával együtt, és bennlakó diák lett Hawksheadben, ahol a tananyag fontos része volt a 18. századi költészet tanulmányozása.
A versek mellett itt vált meghatározó élménnyé számára a természet apró jelenségeinek felfedezése. Gyámjai segítségével 1787-ben Cambridge-ben, a St. John’s College-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait. Az egyetem elvégzése után Párizsba ment, ahol nemcsak a politika, de a szerelem is rátalált. Kedvese lett Annette Vallon, egy királypárti nemesember leánya, aki 1792-ben kislányt szült a költőnek. Wordsworth, pénze fogytán, haza akart utazni, ám 1793 februárjában kitört a háború Anglia és Franciaország között, így két évet még Franciaországban kellett töltenie. Váratlan örökséghez jutott 1795-ben, és rajongva szeretett húgával, Dorothyval együtt Alfoxdenben teremtett otthont maguknak, ahol életre szóló barátságot kötött költőtársával, Samuel Taylor Coleridge-dzsel.

A két Wordsworth testvér és Coleridge ettől kezdve gyakorlatilag elválaszthatatlanok lettek, együtt utazták be Németországot, és hazatérésük után egymás közelében telepedtek le, szülőhelyükhöz közel, Grasmere-ben. Az együtt töltött időszakról, kirándulásaikról, filozófiáról és költészetről szóló beszélgetéseikről Dorothy számolt be naplóiban. A pezsdítő szellemi közeg Wordsworth kedélyére is kedvezően hatott, mindent megtett azért, hogy élete egyensúlyba kerüljön. Az 1800-as évek elején rendezte francia gyermeke sorsát, majd hazatérve elvette gyermekkori szerelmét, Mary Hutchinsont. A házasságból öt gyermek született.
Családjával 1813-ban költözött Rydal Mountba, ahol kevés munkával járó, ám jól fizető postai munkát vállalt. Emellett rengeteget írt, gyakorta utazott Londonba, illetve hatalmas gyalogtúrákat tett a környéken és Skóciában, majd Olaszországba is eljutott. Hírneve és elismertsége egyre nőtt, 1843-ban ő lett Nagy-Britannia hivatalos koszorús költője (poeta laureatus).
Százhetven évvel ezelőtt, 1850. április 23-án halt meg otthonában, hamvait a grasmere-i temetőben helyezték örök nyugalomra. Az idei kettős évfordulóra a londoni British Library januárban megnyílt kiállítással készült, amelynek anyaga, például kéziratos levelek, első kiadású kötetek most online csodálhatók meg a könyvtár honlapján.
Wordsworth költészetében a klasszicizmus személytelenségét a költői én, az érzelmek és a természet középpontba emelésével helyettesítette. Ez a költői program az 1798-ban publikált, Coleridge-dzsel közös első kötet verseiben, a Lírai balladákban teljesedett ki. Az utókor ezt a könyvet - amelyben helyet kapott a Sorok a tinterni apátság fölött című híres költeménye is - tartja az angol romantika korszaknyitó művének.