Kultúra
Folytatja támogatási tevékenységét a Nemzeti Filmintézet
Segítség a filmiparnak

A Filmszakmai Döntőbizottság legutóbbi ülésén hét pályázat támogatásáról döntött, a megítélt támogatások több száz filmes szakembernek adnak megbízást a következő időszakra – közölte tegnap a szervezet. Káel Csaba kormánybiztos kezdeményezésére az NFI a fenntartó minisztériummal is tárgyalásba kezdett, hogy további olyan megoldások szülessenek, amelyek segítik a magyar filmipart. Az NFI célja a koronavírus miatt kialakult helyzetben a filmipar szereplőit érintő veszteségek mérséklése, folyamatos munkalehetőség biztosítása a magyar mozgóképszakmának. A filmintézet feladatának tekinti, hogy a produkciók támogatásával lehetővé tegye a forgatókönyvek és filmtervek folyamatos fejlesztését és a forgatások előkészítését. A Filmszakmai Döntőbizottság támogatást szavazott meg az Éden című filmnek, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diploma- és vizsgafilmjeinek elkészítésére, forgatókönyv-fejlesztésekre, valamint 397 millió forint gyártási támogatást a Császi Ádám rendezésében készülő Ando Drom című filmre.