Kultúra

Családi pénzmosoda az Isten háta mögött

Nagy várakozás előzte meg az észak-amerikai tóvidéken játszódó Ozark harmadik évadát –A jó érzékkel kiválasztott főszereplők mellett az alkotók okosan adagolják a feszültséget is

Elindult az Ozark című, bűnügyi drámasorozat harmadik évada is a Netflixen, az amerikai széria a „függők” körében közel akkora népszerűségnek örvend, mint a legendás Breaking Bad – Totál szívás. És nagyon is sok hasonlóság van a két történet között, rosszmájúan még azt is mondhatnánk, hogy a sorozat alkotói, Bill Dubuque és Mark Williams biztosra mentek.

Családi pénzmosoda az Isten háta mögött
Laura Linney és Jason Bateman (középen) remek alakítást nyújtanak
Fotó: Netflix

Az Ozark lényegével mindjárt az első rész első harmadában szembesülhetünk, amikor Marty Byrde chicagói pénzügyi befektetőnek és pénzmosónak végig kell néznie, ahogy barátját és munkatársait egy drogkartell hadnagya lemészárolja. Őt pedig csak egy véghezvihetetlennek tűnő vállalás tartja életben: saját pénzéből visszafizeti a társai által ellopott nyolcmillió dollárt, majd pedig tisztára mossa a kartell fél mil­liárdját. Mindezt a Missouri állambeli Ozarkban teszi, majdnem az Isten háta mögött. A tóvidék éppen ezért is lehetne alkalmas hely a pénzmosásra, de szembesülnie kell az ellenséges közeggel, és a lehetőségek nem éppen bőséges tárházával.

A két sorozat közös vonása, hogy történetük középpontjában a család áll. Csakhogy a Breaking Bad – Totál szívás Walt White nevű kémiatanárjának családja talán sosem tudja meg, hogy a tüdőrákkal küzdő apuka speed „főzésével” finanszírozza gyógykezelését, egészíti ki a családi kasszát. Azonban az Ozarkban Marty családja, felesége és két gyermeke, a kamasz Charlotte és a jó tanuló Jonah már az első évadban kénytelen azzal szembesülni, hogy a váratlan költözés, a rögtönzések mögött a családfő szorult helyzete áll. A forgatókönyv a Brea—king Badhez hasonlóan a messzemenőkig kihasználja a tisztességesnek látszó család kontra kemény bűnözés ellentétet, amit, valljuk be, sohasem lehet megunni, és amibe valahol még bele is tudnánk képzelni magunkat.

Ahogy az öt évadot megélt Brea­king Bad, úgy az Ozark is jórészt a pénz körül forog. Csak itt lényegesen több pénzről van szó, már az első széria vége felé egy egész teherautónyi érkezik belőle a tóparton álló, Marty által pénzmosodának használt vendéglőbe és üzemanyagtöltő állomásra.

Az is közös a két sorozatban, hogy az alkotók nagyon jó érzékkel választották ki a főszereplőket. A kisvárosi drogot laboráló kémiatanár szerepében Bryan Cranston valósággal lubickol, míg az Ozark félelmektől gyötört, de erőt mutatni is tudó pénzmosóját Jason Bateman alakítja parádésan, amellett, hogy az epizódok nagy részét meg is rendezi. A Golden Globe- és Emmy-díjas színészt amúgy olyan sikerfilmekben láthattuk, mint A királyság, a Füstölgő ászok vagy éppen A dolgok állása. Az ártatlannak nem mondható, mégis a család összetartásán, a lehetetlen küldetés megvalósításán is hatékonyan dolgozó feleséget, Wendyt Laura Linney alakítja, aki jelentős szerepet kapott az Igazából szerelemben, az Éjszakai ragadozókban és a Titokzatos folyóban is. Kettejük játéka, vibráló érzelmi kapcsolatuk önmagában kiemeli az Ozarkot a nagy amerikai sorozatmasszából.

Az alkotók emellett okosan adagolják a feszültséget is, a kellő időközönként megjelenő vérrel és kegyetlenséggel együtt, ami nélkül az amerikaiak már nem tudnak létezni, és így lassan mi is hozzászokunk itt, Európában. Aztán az újabb trend szerint beleírtak a filmbe egy saját nemét preferáló FBI-ügynököt is, aki két-három részenként nem tud parancsolni testének. Ilyenkor az ember azt mondja, ezeket talán mégsem kellene.

A Netflix sorozatának értékelése az IMDb-n (International Movie Database, a legnagyobb nemzetközi filmes honlap) egyébként egészen magas: 8,3. A hazai nézők a Port.hu szavazásán pedig még ennél is jobbra, 9,5-re minősítették. A második évadot a kritika kicsit lehúzta, éppen ezért is várjuk nagyon a harmadikat, hogy kiderüljön, Marty és családja mire megy pénzt hozó, ám életveszélyes vállalkozásával.

Ozark
Amerikai bűnügyi dráma
Elérhető a Netflixen
10/8

Kapcsolódó írásaink

Nem forgatnak a rendezők

ĀA Mátrix 4 és a Jurassic World munkálatai is állnak – Los Angelestől Budapestig felfüggesztették több film gyártását

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom