Kultúra

A koronavírus-járvány idejére sem maradunk kultúra nélkül

 A kulturális szférára épp oly csapást mér a koronavírus-világjárvány, mint az élet többi területére. A kulturális intézmények, szakemberek és művészek azon dolgoznak, hogy ha más formában, de elérhetővé tegyék az embereknek a közkincseket, a szórakozást és kikapcsolódást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szombaton.

A koronavírus-járvány idejére sem maradunk kultúra nélkül
Az Országos Széchényi Könyvtár az aktuális évfordulókhoz, ünnepekhez kapcsolódó és az általános iskolai, valamint a középiskolai tananyag különböző tantárgyaihoz használható, naponta frissülő ismeretterjesztő tartalmakat tesz közzé közösségi felületein a következő hetekben
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár

A közleményben Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára úgy fogalmazott: a kultúra felelőssége, hogy a szellemi életet táplálja, a kiegyensúlyozott léthez szükséges lelki muníciót, viselkedésmintát átadja az embereknek. Ehhez iránymutatással, rendszeres információval kell ellátni a közösségi vezetőket, hogy munkájukat segítve, zökkenőmentessé tegyék számukra a kultúra céljának betöltését - mondta.

A kultúrának ebben a kiélezett helyzetben kulcsszerepe van a szükségszerű társas együttlét megélésében, a válságkezelés megoldásában, a pánikhangulattal szemben egy társadalmi összefogás, segítő emberi hangulat kialakításában. Ennek legfőbb letéteményesei a kulturális szakembereink, művészeink - tette hozzá.

Fekete Péter szerint fontos, hogy a kultúra szakemberei, a művészek, a helyi példaképek összefogjanak, egymást segítsék, ötleteljenek és megosszák egymással tapasztalataikat azért, hogy a mindennapi életet könnyebbé, viselhetőbbé tegyék. Az emberek lelki erejének, egészséges mentalitásuknak és erkölcsi tartásuknak megőrzése van a kezükben. Nem szabad félvállról venni és csupán az egészségügytől és a rendvédelemtől várni mindenre a megoldást - hangsúlyozta a kultúráért felelős államtitkár.

Az Emmi tájékoztatása szerint számos intézmény tette át programjainak egy részét a virtuális térbe, és elérhető közgyűjtemény adatbázisaikkal segítik az online oktatást. Az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) gyűjteményében jelentős számú kötelező olvasmány nem csupán olvasható, hanem hangoskönyv formájában meg is hallgatható. Emellett szabadon elérhető a legnagyobb digitális folyóirat-adatbázis 1157 féle újsággal, a Szabad Európa Rádió archív hanganyagai és teljes műsorfolyama, valamint a Digitális Képarchívumban fotói, infógrafikái, prezentációi.

A Magyar Nemzeti Múzeum meglévő digitális adatbázisait olyan új tartalmakkal tölti rendszeresen, mint a MuseuMap, a Magyar Nemzeti Múzeum kincsei és a Régészeti Adatbázis.

A Fővárosi Nagycirkusz rendszeres, online közvetítéseket tart előadásaikból a Facebook oldalukon és YouTube csatornájukon. Emellett Acrobat Home Office Challenge elnevezésű videó-kampányukkal - melyhez hasonlót több nemzetközi művész is elindított saját országában - mozgásra és ügyességre ösztönzik a kihívásokat keresőket.

A Magyar Állami Operaház Nemzeti dalaink programjában énekművészek vesznek fel videóra egy könnyen megtanulható népdalt, amelyet diákok „visszaénekelhetnek” nyereményekért a közösségi felületeken. Spotitfy-oldalukon pedig a Magyar Állami Operaház Zenekarának előadásait tették elérhetővé - közölték.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom