Kultúra
Videokonferencián hívta össze az intézményvezetőket a kultúráért felelős államtitkár

Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár kiemelte: a vezetői szaktudás és tapasztalat példamutatásra kötelez mindenkit. Legfontosabb feladat az egészségvédelem, illetve a megelőzés érdekében az intézmény életének, működésének átértékelése, adott esetben újratervezése.
Nyomatékosította: a kulturális ágazat résztvevőinek felelősségük van elsősorban a törvények, jogszabályok betartásában és betartatásában, a kijelölt döntéshozók, operatív törzs iránymutatásainak folyamatos követésében, értelmezésében, betartásában és betartatásában, a vezetőkre bízott intézmény és kulturális közösség működésének átértékelésében, az újratervezésben. Kiemelte: az intézményi vezetőknek egy intézményi pandémiás tervet kell elkészíteniük, illetve pandémiás csoportot vagy törzset kell felállítaniuk. Az intézményi vezetők felelőssége a veszélyeztetett embertársaink védelme, az intézmény működőképességének fenntartása.
A kultúráért felelős államtitkár válaszolt az előzetesen feltett praktikus kérdésekre is. Fekete Péter zárszavában elmondta: „Minden nehézség más és új. A világjárvány miatt kialakult jelenlegi helyzet mindnyájunknak jelentős próbatétel, amely minden bizonnyal kendőzetlenül fog tükröt tartani saját magunk és környezetünk elé: kik vagyunk valójában, hol vannak szakmai és emberi határaink, van-e bátorságunk ezeket feszegetni, képesek vagyunk-e a köz érdekét hezitálás nélkül a sajátunk elé helyezni - vezetőként, beosztottként.”
A kultúrának, a kulturális intézményeinknek, művészeknek és alkotó közösségeinknek kulcsszerepe van, illetve lehet a kialakult helyzet megítélésében, megélésében és a ránk váró feladatok megoldásában.
A konferencia résztvevői kiemelték: az online rendszer felállításával, az államtitkárság rendszeresen egyeztet majd az egyes kulturális ágazat résztvevőivel, interaktív módon, a videokonferencia résztvevői felvételen és kivonatban is megkapják a tájékoztató anyagot.