Kultúra

Hadi múltunk ezer éve

Különleges fegyverkiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban – Láthatunk 1848-as tábornoki tarsolyt és a napóleoni időkből származó vértessisakot is

A jövő évi vadászati világkiállítás előkészítéseként három magángyűjtő fegyvergyűjteményének legszebb darabjait láthatjuk még a nemzeti ünnepig a Magyar Nemzeti Múzeumban. Olyan ritka darabok vannak a több mint négyszáz fegyver között kiállítva, mint gróf Andrássy Gyula nagykorúságát jelző szablyája vagy Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király vadászathoz használt pisztolya.

Hadi múltunk ezer éve
Gazdag arzenál: ötvösremeknek is beillő szablyák és pisztolyok
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Az Acél és szív – Ezer év történeti fegyverei a Nemzeti Múzeumban című tárlat három részre tagolódik.
A kiállítás elején a háborúkat megjárt fegyvereket láthatunk egy avar kori szablyával kezdődően egészen a szabadságharcig bezáróan. Ezután a jóval mívesebb, díszesebb kivitelű vadászfegyverek, majd pedig a hazánkban is jelen lévő Oszmán Birodalom különleges díszítésű harci eszközei következnek.

A múzeum vezetése egy száztizenkét éves hagyományt is meg akar újítani eme tárlattal, hiszen 1907-ben az Iparművészeti Múzeum akkori vezetője, Radisics Jenő kezdeményezésére a magángyűjtők négyezer tárgyat bocsátottak rendelkezésre egy kiállítás erejéig. Most három gyűjtő kincseiből kapunk ízelítőt. Csörge Csaba, aki a tárlat kurátora is, textilgépész végzettségű, és Tatán, egy 19. századi épület bontásakor jutott hozzá első kardjához. Fekete György, aki a szállodai szakmában dolgozik, még érettségi előtt kapott egy szablyát apjától, azóta is gyűjti a fegyvereket. A szegedi Strohner Ferenc vállalkozása a mezőgazdasághoz köthető, neki a nagyapja tajtékpipa-gyűjteménye adott indíttatást a már három évtizedes szenvedélyéhez. Mert szenvedély ez a javából, a címben szereplő acél jelenti a fegyvert, a szív pedig maga a gyűjtő. És valóban szép, míves „acélok” vannak már a kiállítás első részében is, pedig a laikus azt gondolná, hogy eleink a sorozatban gyártott fegyverek díszítésére nem figyeltek. Ez részben igaz is, de ahogy fejlődött a fémművesség, az ötvösművészet, úgy szaporodtak a berakások, vésések, maratások is a fegyvereken is. Persze vannak itt olyan különleges darabok is, mint az egyenes kardok korában használt 15. századi „másfélkezes” szablya, vagy a tipikusan 17. századi magyar fegyvernek számító csákányfokosok, a szablyák mellett használt hegyestőrök és „lóra való” pallosok.

A tárlat legterjedelmesebb darabja egy kétméteres, vaskos naszádpuska, amit a Dunán vagy éppen a Balatonon is állomásozó naszádosok, sajkások használtak. Itt van egy lovassági árpádsávos „tárcsapajzs” is, amely ki tudja hol, kinek a falán vészelte át az elmúlt félezer esztendőt. Az érdekességek között láthatunk 1848-as tábornoki tarsolyt
és a napóleoni időkből származó vértessisakot és jellegzetes alakú Morion-sisakot is. Andrássy Gyula már említett szablyájának pengéje valamikor Mária Terézia Magyar Nemesi Testőrségében volt használatban, az ötvösmunka pedig a bécsi F. Jung kezét dicséri. A másik ritkaság a Guyon Richárd tábornok tiszteletére Londonban készült emlékkard, amit magyarországi vitézi tettei mellett a török szolgálatban, Karsz város védelmében kifejtett tevékenysége miatt is kapott.
A vadászati részen a magyarországi vadászatok európai hírét mutatják be. Találkozhatunk a „keréklakatos”, kovás és csappantyús vadászpuskák művészien díszített példányai mellett fésűkagylóból és kúpos csigából készült lőportartókkal, míves vadásztőrök tucatjaival is. Ám olyan pisztolyokat is láthatunk, amelyek díszítésére arany és ezüst mellett elefántcsontot is használtak, s rajta vannak tulajdonosának arcvonásai is.

A hét végéig látható kiállítás oszmán blokkjában jórészt iráni mesterek által készített elképesztően gazdag díszítések mellett azt is megtudhatjuk, mi az a szeif, a kilindzs vagy kindzsál. És azt is, hogyan is néz ki a kanjár, a jambia, az ismertebb jatagánokról nem is beszélve.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom