Tájképek és csendéletek nélküli világ

A kiskunfélegyházi születésű, 1983-ban sokszorosító grafika szakon diplomázó Eszik Alajos napi nyolcórás alkotói munkája alatt egyszerre lelkendezik és siránkozik, ahogy kiállításának címe is elárulja. Lelkendezik, mert az Isten által teremtett világunk valóban csodálat­ra méltó, csak lelkendezni lehet a láttán. És siránkozni akkor, ha azt is észrevesszük, milyen rombolást tud végezni benne az ember. Márpedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem nyugalmazott docense nyitott szemmel jár a világban, és istenadta tehetsége révén jól meg tudja ragadni korunk karaktereit. Ezek ábrázolását pedig át- és átszövi az irónia, például amikor hétköznapi figurákat sokszor szinte allegorikus magasságokba emel, vagy a számára nyomasztó dolgokat így próbálja oldani, ami saját bevallása szerint nála alkati tulajdonság. Amint a Pesti Vigadóban látható életműtárlata bevezetőjéből is megtudhatjuk, Eszik Alajos minden ábrázolási technika biztos kezű mestere, de emellett van sajátságos metódusa, alkotási folyamata is.

A most kiállított, az életműből bőséges merítést adó alkotások közül a leggyakoribb a fehér kartonra ceruzával, pasztellel, akvarellel felvitt emberalak. Ahol a háttér többnyire jelzésszerű és lényegtelen. Leginkább nőket látunk, a nőábrázolás átvonul egész életművén, mégpedig hangsúlyosan. És ha már itt tartunk, Eszik Alajos alkotásai közt csendéletet, tájképet ne nagyon keressünk, ahogy ez elmondható a fektetett képformátumról is. Érdekesség még az is, hogy a kiállításon látható a képcímekben is megjelenő Jacques Callot (1592–1635), a híres francia rézmetsző figurája, aki korában többek között a groteszk ábrázolások mestere is volt. Eszik művei tele vannak utalásokkal. Megjelenik rajtuk a közélet, a politika, ezt mutatja Bíró Mihály kalapácsos embere nővé alakítva vagy a Készülődés a nemzeti ünnepre című karton csirkemell-leárazása és egymásnak eső figurái. De érdekes az a 2003-ban megrajzolt, visszataszító (így utólag akár Harvey Weinsteinre is hajazó) figura, aki azzal fordul a fiatal szőkéhez: „Kis buta, már anyádat is én menedzseltem.” Eszik kikacsint a „kollégákra” is: lefesti Kokoschka nőjét és nagy hátsóval Isadora Duncant, Anna Zborowskát, Modigliani műkereskedőjének nejét, sőt a festő modelljét is a strandon. Aztán ha már megint a nőknél tartunk: látható a tárlaton egy Hulahoppozó cukorfalat, és a Seggkorszak címet adja egy manapság erotikusnak tartott pózban kiforduló, vörösbe öltözött szőkét mutató képnek.

De Eszik képein megjelenik a vallás és a kultúrtörténet is: a többször is visszatérő kalapácsos ember éppen Micimackóra emeli szerszámát. Vékony lábakon áll Dáviddal szemben a vaskos Góliát, Mária Magdolna megkeresztelésénél pedig az emelkedett pillanatot erősen zavarja a nő érzékisége. Káin az irigységbe már egészen belezöldült, Szent Sebestyént meg valahogy még egyetlen nyíl sem találta el. Az alkotó művészetében ugyanakkor már 2012–2013 körül, hatvanéves korában megjelent valamiféle összegzés is. A Célegyenes című munkán ott röpül a futó mögött a halál csontváz képében, amely A nagy futás című képnél már kezében pálcával egyenesen főhősünk nyakában helyezkedik el.