Kultúra

Ünnepi gyerekkoncertet ad Szalóki Ági és zenekaraaz elmúlt tizenhat év dalaiból válogatva

Dzsessz és népzene

Ma délután öt órától Szalóki Ági és zenekara ünnepi gyermekkoncertet tart a Várkert Bazár rendezvénytermében. A rendhagyó előadáson a megalakulás óta eltelt tizenöt plusz egy év dalaiból válogatnak.

Ünnepi gyerekkoncertet ad Szalóki Ági és zenekaraaz elmúlt tizenhat év dalaiból válogatva
Szalóki Ági
Fotó: MH

A lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint a műsorban a népzene mellett hangsúlyt kap a jazz, illetve a cigány nyelven is énekelt gyermekdalok. A 15+1 év című ünnepi koncerten közreműködnek a Komári Pulyák (Bogdán Niki és Bogdán Vera, Bogdán Tamás és Bogdán Gergő) mellett Bognár Szilvia, Ferenczi György, Balogh Gusztáv, Bacsó Kristóf, Csókás Zsolt, Rácz Krisztián, ifjabb Tóth István, Kovács Zoltán, Szalai Péter és Födő Sándor. Mint írják, Szalóki Ági három dzsessz-zenésszel: Lamm Dáviddal, Kovács Zoltánnal és Dés Andrással alapította meg zenekarát 2004-ben. Kezdetben népdalfeldolgozásokat készítettek, és azokat adták elő, tradicionális gyerekjátékokat játszottak a koncerteken, aztán a következő albumokon már saját dalok, magyar költők verseire írt szerzeményeik is megszólaltak. Az előadás kétrészes, egy szünettel, a részvételt négyéves kortól ajánlják.