Kultúra
Titkos levelek az asztalkendőn
Kosztolányi Dezső kései szerelmeiről írt olvasmányos, tényfeltáró tanulmánykötetet Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész
Utóbbi azért is számít irodalmi szenzációnak, mert egyrészt az olvasóközönség elé tárja Radákovich Mária Kosztolányihoz írott, eddig ismeretlen és publikálatlan leveleit, másrészt egy másik nővel való kapcsolata is napvilágra kerül – ráadásul erről a nőről mintázta egyik legismertebb regényének főszereplőjét.
A szerző rögtön az előszóban ismerteti, mi hívta életre a könyvet: 2018 júniusában Légrádi Gergely író és ügyvéd közvetítésével bepillantást nyerhetett Kosztolányi Dezső és utolsó nagy szerelme, Radákovich Mária levelezésébe, amelyhez egy kísérő tanulmányt kellett volna írnia. Az irodalomtörténészek, Kosztolányi-kutatók előtt egyáltalán nem ismeretlen Radákovich Mária neve, akivel a beteg író halála előtt nagyjából másfél évvel, 1935 nyarán ismerkedett meg a visegrádi újságíró-üdülőben. Ő volt az a nő, akiért el akart válni a feleségétől.
Az olvasmányos, a kronológiát követő, kitűnően szerkesztett kötetben Bíró-Balogh Tamás éleslátású nyomozóként igyekszik mindent a legapróbb részletekig feltárni. A könyvben például tanulmányokat olvashatunk a Radákovich családról és Mária neveltetéséről, társadalmi helyzetükről, a lány Kosztolányi előtti és utáni életéről. Bár a költő nem írt visszaemlékezést a Mária-szerelemről, ekkoriban nem vezetett naplót sem, mégis tőle származik a legtöbb ismert dokumentum, amelyben a nőhöz, a nőről ír. Megismerkedésük után nem sokkal, szeptember elsején például ezt írta Máriának: „Teljesen megváltoztam. Két hónappal ezelőtt nevettem volna ezen a levelemen. Akkor még materialista voltam. Te spirituálissá változtattad minden ízemet.”
Bíró-Balogh kitér arra is, hogy a levelek különleges mellékletét jelentették az egymásnak küldött fényképek, azonban Kosztolányiról és Radákovich Máriáról nem ismerünk közös fotót. A kölcsönös fényképküldés után hosszabb időszak következett levélváltás nélkül. Nem volt rá szükségük, hiszen mindketten Budapesten éltek, ráadásul nagyon közel egymáshoz, így többször is tudtak találkozni.
Kosztolányi levelei egyébként már ismertek voltak, de a lány most felfedezett írásai és főként küldeményeik borítékjai betekintést engednek az üzenetváltás módszerébe. Mivel mindketten házasok voltak, nem küldhették közvetlenül a másik címére a szerelmes leveleket, közvetítőkre volt szükségük. Kosztolányit Füst Milán és felesége, Hefler Erzsébet segítette, míg Máriát Erna, a nevelőkisasszonyuk. A kötetben amúgy több olyan esetről is olvashatunk, amelyből kiderül, hogy elképesztő szervezést és leleményességet igényelt a levelek átadása. A kutató arról is beszámol, hogy Kosztolányi többször írt levelet a vonat étkezőkocsijának asztalkendőjére. E levelek most először jelennek meg betűhív pontossággal: Máriától csupán hét írás, mivel a többi megsemmisült vagy lappang valahol.
Erről a szerelemről két vers is született: a Szeptemberi áhítat című költemény, amellyel Mária-napon köszöntötte fel Kosztolányi a lányt, ami a Nyugat első oldalán jelent meg. (A sors fintora, hogy ugyanebben a lapszámban Kosztolányiné is publikált novellát Görög Ilona néven.) A másik a Röpima, amelyet Mária visszaemlékezése szerint a költő a születésnapjára, november 22-re adott neki. Kosztolányi továbbá a Világ vége és a Vér című novellában is a szerelmükről írt.
A kötetben azonban szó esik egy másik szerelemről is, ugyanis a kutatás közben kiderült: Kosztolányi a felesége és Mária mellett egy harmadik nővel, Keresztes Erzsébettel is viszonyt folytatott – húsz éven keresztül. Bíró-Balogh Tamás egy véletlennek köszönhetően kapcsolatba került a titokzatos nő leszármazottaival, aki Kosztolányi fiának, Ádámnak volt a dajkája. Ám a nő nem cselédsorban élt, szinte családtag volt. Az író pedig valószínűsíthetően róla mintázta Édes Anna karakterét.
Noha Bíró-Balogh Tamás könyvének látszatra bulváros felütése van, kutatása tovább árnyalja az életművet és az íróról kialakult képünket is.
