Kultúra
Az örök Harag
Születésének kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján az MMA emlékévvel tiszteleg Harag György erdélyi rendező előtt

„Harag György közelében, próbáit, előadásait nézve a szabadság állapotába juthattunk. Felszabadító hatalma által Tündérkertje volt a színház. Amely álom-menedékül szolgált rém-idők közepette is. Igénye, szigora, mély művészete, embersége örökös bátorítás jámbor igyekezetünkben, hogy a magyar Tháliában ne piszkítsuk, hanem tisztítsuk és javítsuk a világot” – írja a korszakalkotó erdélyi rendező-színigazgatóról Ablonczy László színháztörténész, a Nemzeti Színház volt direktora. A Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, magyar és a román színházművészet meghatározó, korszakalkotó művésze előtt emlékévvel tiszteleg idén az MMA, Harag György születésének kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján.
Amint azt a programsorozat tegnapi sajtótájékoztatóján Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára elmondta, több év munkája van abban az összművészeti rendezvényben, amely márciusban óriási életmű-kiállítással indul Gyulán. A negyven tablón mintegy kétszáz képet felvonultató, háromnyelvű tárlat összesen nyolc városban mutatja be a rendező életművét. „Harag élete, személye, alkotói munkája összeköti a Kárpát-medencei magyar színjátszást, Trianonra így is lehet emlékezni” – hangsúlyozta Kucsera. A további programokból kiemelte a diákszínjátszó-szemlét, amelynek célja, hogy a következő generációkkal megismertesse Harag szellemiségét, közvetlenségét. A fesztivált március végén rendezik meg Gyulán, az első három helyezett novemberben a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Színpadán is bemutatkozik a vándortárlat budapesti megnyitójához kapcsolódva. Kucsera azt is elmondta, az MMA Kiadó gondozásában Egy Európai Kolozsváron – Harag György színháza címmel jelenik meg kétkötetes könyv tavasszal, amelyet Szatmárnémeti és Marosvásárhely után Budapesten az Ünnepi Könyvhéten mutatnak majd be.

A sajtótájékoztatón Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója felidézte, színészi pályafutása tömegszereplőként indult a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Harag rendezésében, ami meghatározta további életútját. Lukács Sándor, Kossuth-díjas színművész szintén arról beszélt, mit jelentett számára a Harag Györggyel való közös munka Gyulán 1978-ban, Székely János Caligula helytartója című darabjában, amelynek főszerepe nemcsak az ő pályájának volt kiemelkedő pillanata, de amely előadás színháztörténeti jelentőségű is.
Az emlékév fővédnöke és archívumával egyik legnagyobb támogatója Harag Ilona, a művész özvegye, aki köszönetet mondott az emlékév létrejöttéért, kiemelve, hogy így férje emléke mindig életben marad, hiszen „ő az örök Harag”.