Kultúra

Égi mese

Irigylem az angyalokat a mennyben, mert Csukás István már nekik mesél. Őket vidítja fel mérhetetlen derűje.

Égi mese

Mi pedig, a sok-sok volt, jelenlegi és jövőbeni Picur hiába keressük iskola után Pom Pomot azon a bizonyos faágon, már nem vár ránk. Egy kicsit mindannyian árvábbak lettünk nélküle. „Meghalt és itt hagyott minket magunkra” – jutnak eszembe Kosztolányi sorai, ahogy a számat lefelé görbíti a sírás és az önző gondolat, hogy mi lesz az én születendő gyermekeimmel Csukás István meséi nélkül? Aztán gyorsan el is szégyellem magam, hiszen ő egész életét – nemcsak meseíróként, hanem költőként is – arra tette fel, hogy vidámságot és örömöt adjon, elsősorban a gyerekeknek, de a felnőtteknek is. Méltó volna hát hozzá egy olyan megemlékezés, amely könnyekről és búcsúzásról szól? Biztosan nem.

Gondoltam, járok egyet, amíg kitalálom, hogyan lehet ezt a nagy szívfájdalmat örömre fordítani, ám ahogy a napsütéses Városligetben sétáltam, egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy Mirr-Murrt, a kandúrt látom összevissza szaladgálni a játszótéren. Azt hittem, káprázik a szemem, de kiderült, nem, mert ő is észrevett, és integetni kezdett. Ahogy közelebb mentem, elmesélte, hogy most éppen nem barátai, Oriza-Triznyák és Téglagyári Megálló után nyomoz, hanem a Jó Királyfit keresi, hátha ő tud valami gyógyírt Süsü nagy bánatára. A leghíresebb és legkedvesebb egyfejű ugyanis borzasztóan siratja gazdáját, olyannyira, hogy félő, a Városligeti tó kiönt, ha tovább hullatja bele könnyeit.

 „Próbálkozott már Gombóc Artúr is a megvigasztalásával – folytatta Mirr-Murr –, de hiába ajánlott fel akár kerek, akár szögletes, hosszú, rövid, lyukas vagy mogyorós, sőt még a saját megkezdett csokoládéját is, Süsü vigasztalhatatlan. A Sárkánylány és Süsüke azt mondták, itt már csak a Jó Királyfi segíthet, meg kell keresnünk.” Így hát Mirr-Murr és Picur elindult Süsü jó barátja után, közben Festéktüsszentő Hapci Benő felajánlotta neki a nem mosásban lévő zsebkendőit, a Nagy Ho-ho-ho-horgász hű társával, a Főkukaccal a legjobb botjait adta neki oda, mondván, hogy a horgászatnál nincs jobb figyelemelterelés – és persze családja is igyekezett jobb kedvre deríteni Süsüt. „Sőt még Lópici Gáspár is idesietett, hogy teleplakátolja a Ligetet a Királyfi képével” – magyarázta a kandúr.

De hiába. „Tűvé tettünk érte mindent, de sehol sem találjuk a Jó Királyfit, te nem tudnál nekünk segíteni?” – ezt pedig olyan panaszosan kérte, hogy nem mondhattam rá nemet. Ahogy együtt jártuk tovább az alaposan felforgatott Városligetet, hirtelen az állatkert melletti Hetedhét Palotánál találtuk magunkat. Egyszerre csaptunk a homlokunkra: „Megtaláltuk!” A kapunál – a Sárkánylány tanácsára – elkiáltottuk magunkat, hogy „legszentebb dolog a barátság, többet ér, mint minden királyság”. Mire érkezett is a válasz a palota ablakából: „Nekem is van egy jó barátom, ha bajba jut, majd én kirántom” – és a következő pillanatban a Királyfi kinn is termett előttünk. „Mi történt Süsüvel?” – kérdezte, Mirr-Murr pedig elmesélte neki töviről hegyire a szomorú históriát, amíg a Városligeti tóhoz értünk.

Ott aztán elfacsarodott mindhármunk szíve, ahogy a lehajtott fejű, keservesen síró sárkányt megláttuk. Egy percig néma csöndben álltunk mindannyian. Aztán a Királyfi odament Süsühöz, odaadta neki Hapci Benő egyik hatalmas zsebkendőjét, megsimogatta, majd halkan suttogni kezdte a fülébe a Szomorú, boldog dalt: „Megállt a szívverés, / a lélek hova lett, / mégis egy nevetés / kitölti a teret, / mégis egy mosolygás / fölnyúl a csillagig, / aki, lám, egyszer élt, / örökre itt lakik.”

Süsü felnézett az égre, és abbahagyta a sírást.