Kultúra

A magyar széppróza napját ünnepeljük határon innen és túl

A PIM-ben ma este gálaműsort és novellaíró-versenyt rendeznek – Számos városban rendhagyó irodalomórákat is tartanak

Ma van a magyar széppróza napja, amelyet a Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta ünnepelünk február 18-án, Jókai Mór születésnapján. Idén is csaknem száz rendezvényt tartanak országszerte és a határon túl.

A magyar széppróza napját ünnepeljük határon innen és túl
Jókai Mór műveit számos nyelvre lefordították
Fotó: Wikipedia

Jókai Mór születésnapja azért alkalmas a magyar próza ünnepének megrendezésére, mert írói életműve mai napig irodalmunk egyik legnagyobb, megkerülhetetlen teljesítménye, regényíróként is máig megőrizte jelentőségét, komolyan hozzájárul történelmi önismeretünkhöz és identitásunk megőrzéséhez. Emellett Jókai Mór volt az első, modern értelemben vett hivatásos prózaírónk, aki írói és szerkesztői munkásságából élt, közéleti szerepeit is íróként viselte. A „nagy magyar mesemondó” műveit korában számos nyelvre lefordították, és világszerte elismeréssel fogadták, könyvei szinte a mai napig példátlanul nagy számban kerülnek kiadásra és fogynak el. Éppen ezért döntött úgy két évvel ezelőtt a Magyar Írószövetség, hogy február 18-át az íróra emlékezve – a magyar dráma és költészet napjához hasonlóan – a széppróza ünnepnapjává teszi.

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), a Petőfi Irodalmi Ügynökség és a Magyar Írószövetség szakmai irányításával csaknem száz prózaközpontú rendezvény zajlik határon innen és túl február 18. és február 28. között. Ma este a PIM-ben sokszínű, ünnepi gálaműsort tartanak, illetve novellaíró-versenyt rendeznek, amelynek résztvevője Csender Levente, Király Farkas és Szilágyi-Nagy Ildikó. A gálaesten mutatják be Az év novellái 2020 című antológiát, és koncertet ad a Misztrál zenekar. Az est műsorvezetője Völgyi Tóth Zsuzsa, közreműködik Turi Bálint színművész. A rendezvényre a belépés ingyenes. Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban Szikora János igazgató felvezetésével elhangzik Sobor Antal Az éjjel hazamentek a katonák című novellája, míg a Városháza dísztermében Kötéltánc elnevezéssel rendeznek felolvasóestet Fejér megyei írók műveiből Elmer István és Bobory Zoltán közreműködésével. Balatonfüreden a Vaszary Galériában Géczi János, Zalán Tibor és Tóbiás Krisztián részvételével tartanak író-olvasó találkozót. Királyhelmecen, a Városháza nagytermében szintén író-olvasó találkozót tartanak Pecsők Marianna, Weinrauch Katalin és Hogya György közreműködésével.

A programsorozat ideje alatt a hazai és határon túli iskolákban, többek közt Debrecenben, Pécsett, Nyíregyházán, Dunaszerdahelyen vagy például a felvidéki Zselízen rendhagyó irodalomórákat szerveznek. A programokról részletes tájékoztatást a Magyarszepprozanapja.hu oldalon olvashatnak.

Kapcsolódó írásaink