Kultúra

Gurulós bőröndök és Kalasnyikovok Bizánc ostrománál

Herczeg Ferenc egykori sikerdarabja az Újszínházban

Amennyiben Herczeg Ferenc Bizánc című darabjával 1904-ben valóban a millennium lázában égő Magyarországot kívánta figyelmeztetni a tizennégy esztendő múlva bekövetkező végre, akkor adott a párhuzam: az Újszínházban Nagy Viktor által színpadra állított darab napjaink egyik sorskérdését, a radikális iszlám terjeszkedését állítja középpontba.

Gurulós bőröndök és Kalasnyikovok Bizánc ostrománál
Viczián Ottó (balra) jó választás a császári szerepre
Fotó: Újszínház

Herczeg Ferenc háromfelvonásos drámáját 1904. április 22-én játszotta először a Nemzeti Színház olyan nagyágyúkkal a főszerepben, mint Beregi Oszkár vagy az 54 éves Jászai Mari. A darab itt hetvennyolc előadást élt meg, majd a szerzőjével együtt 1945-ben tiltólistára tették. Az indexről meglehetősen megkésve, csak 2014-ben került le a Bizánc, amikor Selmeczi György operaátiratában állították színpadra a Kolozsvári Magyar Állami Operában. Csaknem hetven évet szunnyadt tehát ez a könnyen aktualizálható darab, míg az Újszínház meglátta benne a lehetőséget. A mostanában ismét csak a támadások kereszttüzébe kerülő teátrum amúgy előszeretettel vesz elő és aktualizál valamikor nagy sikerrel játszott darabokat, ami felettébb dicséretes dolog.

Különösen akkor, ha egy-egy ilyen leporolt mű aktuális mondanivalóval is tud élni. A Bizánc ilyen – nem is értem, miért csak havi egy előadás szerepel a műsoron (legközelebb február 20-án, majd március 6-án látható).

A Jászai Mari-díjas, jó vidéki színházak hosszú sorát, aztán a Madáchot és az Operát is megjárt rendezőtől, Nagy Viktortól ismét csak könnyen befogadható, érthető színházat kapunk, amely precízen halad előre a szomorú végkifejlet felé. Konstantinápoly utolsó és egyben sikeres ostrománál járunk, 1453 májusában, az eltökélt, világhódítói vízióval rendelkező 22 éves II. Mehmed a végső rohamra készül a város bevehetetlennek tartott falai ellen. A krónikák szerint kétszázezer katonája volt, amely tömeggel szemben, még ha annak nagyobbik része rabló is volt, az utolsó császár, a 49 éves XI. Kónsztantinosz csak alig öt-hatezer fegyverest tudott felvonultatni. Ami azért is döbbenetes, mert a hanyatló várost még mindig sok tízezer ember lakta, köztük szép számmal férfiak is. De talán jórészt olyanok, mint a darab első jelenetében feltűnő Laszkarisz tengernagy, Almási Sándor kitűnő alakításában. Aki, miközben ellő magáról néhány szelfit, a hasonlóan aljas, erkölcstelen Spiridon főkamarásnak maguk közt azt is bevallja, hogy egyszer ült hajón, amikor egy este kirándulást tett a Boszporuszon.

Nagyon hamar rá kell döbbennünk arra, amit szegény Konsztantinosz sokáig nem hajlandó észrevenni: Bizánc legalább olyan romlott, mint a bibliai Szodoma. Ahol Ábrahám hiába alkudozik, tíz igaz embert sem tudnak összeszedni. A szikár, erkölcsiségében támadhatatlan császárt (remek választás volt Viczián Ottó erre a szerepre!) sorra hagyják el az udvari emberek, még szeretett, gyönyörű felesége, Iréné (Gregor Bernadett remek alakítása) is Mehmed ágyába, pontosabban első feleségének készül. Ahogy az meg is történt, csak a genovai zsoldosok és tisztán látó vezetőjük, Giovanni (Szakács Tibor) tart ki az uralkodó mellett, akit persze az udvari ármánykodók ezért (is) megvetnek. Így közeleg el a végzet, amely az első felvonás végén el is éri a menekülés helyett a halált választó uralkodót. (XI. Kónsztantinosz valóban fegyverrel a kezében esett el a betört Romanosz kapunál.) A második, rövidebb felvonás pedig miről is szólhatna, mint a túlélés, a hatalomhoz ragaszkodás vezérelte árulási spirálról. Pedig mindenkinek világosnak kell lennie: hiába minden helyezkedés, itt nem lesz kegyelem.

Mint ahogyan mondjuk az Iszlám Állam egykori hóhérai (és persze vezetői) sem adtak kegyelmet senkinek. Nincs, és akkor, ott, 1453 májusának végén sem volt menekülés, Mehmednek az elhúzódó ostrom miatt feldühödött emberei a Hagia Sophia-székesegyházban imádkozókat is kardélre hányták. Nem nehéz itt arra gondolnunk, hogy valami hasonló vár Európára is, ha elvész a hit, nem foglalkozunk a gyöke­reinkkel és elfeledjük történelmünket. És ennek megállapításához még az sem kellett volna, hogy Csík György díszlet- és jelmeztervező arcot is takaró fekete ruhába öltöztesse és Kalasnyikovokkal szerelje fel II. Mehmed harcosait. Az pedig, hogy a második felvonás elején gurulós bőröndökkel vonul be és jár körbe a velejéig rothadt vagy ostoba udvartartás, az bizony eredeti ötlet.

Kapcsolódó írásaink

Színházi Olimpia Budapesten

ĀÁprilis 8. és május 17. között rendezik a VII. MITEM-et a Nemzeti Színházban, amelyen Robert Wilson, a legendás amerikai rendező előadása is látható lesz

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom