Az „elvarázsolt kastély” kincsei

Cselovszki Zoltán, a múzeum megbízott főigazgatója bevezetőjében elmondta, hogy az épületet teljesen kiürítették, a műtárgyakat sérülésmentesen sikerült a raktárbázisra elszállítani. Jelenleg a beépített műtárgyak bontása zajlik. Cselovszki egy olyan „elvarázsolt kastélynak” nevezte a Lechner Ödön által tervezett, gyönyörű épületet, ahol bárhová nyúlnak, mindenütt újabb és újabb beépített műtárgyak bukkannak elő. Közölte azt is, hogy a kormányzati szándék a felújítással kapcsolatosan az, hogy minél több történeti teret az eredeti állapotában állítsanak vissza. Ennek a feladatnak a nagyságát mindjárt az egykori igazgatói lakosztály előterében lehetett érzékelni, ahol a valaha vélhetően tapétával borított falakon most csövek, vezetékek futnak és egy óriási tűzcsapszekrény is ott éktelenkedik.

Innen szereltek le egy Zsolnay-csempékkel körülvett falikutat, és itt mutatták most meg, hogyan zajlik a mellette lévő tapétázott felület vakolattal együtt történő levétele. A Pávakert elnevezésű szecessziós tapéta Walter Crane londoni festő- és iparművész munkája, aki a pécsi Zsolnay Vilmossal ápolt kapcsolatot, és 1900-ban az akkori főigazgató, Radisics Jenő invitálására állíthatta ki műveit, többek között a most levett tapétát is az 1896-ban, Ferenc József jelenlétében felavatott múzeumban.

A munkafolyamat során a tizenegy méter hosszú és hatvan centiméter széles tapétacsíkokat több réteg gézzel leragasztották, majd az eredeti vágások mentén feldarabolták. Végül a tapétadarabokat vakolattal együtt óvatosan levették, és természetesen restaurálni fogják az amúgy rendkívül vékony, sérülékeny papírra nyomott pávás mintázatot. Itt, a lakosztály előterében került elő a lábazati fa falburkolat eltávolítása után egy másik, ugyancsak ebből az időszakból származó tapéta, amelyet szintén restaurálnak.

A következő bemutató helyszíne az egykori emeleti, átriumos kiállítótér volt, amelynek bal oldalára 1915-ben az erdélyi Alsórákos Bethlen-kastélyának díszterméből másolt stukkókat szereltek fel. A lakó­épületté alakított, hajdani négy saroktornyos várból mára már eltűnt ez a mennyezet, tehát felbecsülhetetlen értékű a családi címereket is tartalmazó másolat, amely alatt újabb kincsre, az eredeti szecessziós mennyezetfestésre bukkantak. Ez csak itt, a stukkó alatt maradt meg, máshol 1923 és 1927 között leverték, hogy alkalmas legyen kiállítótérnek az a szint. A gipszből öntött másolatok többségét szerencsére dróttal és szögekkel rögzítették, így csak a ragasztott részeknél sérültek meg az eredeti festések. Cselovszki Zoltán szerint ezt 1,5-2 év munkájával lehetne helyreállítani, de megéri a pénz és a fáradság, mert így láthatnánk Lechner Ödön eredeti szándékát, a nemzeti építőművészeti stílus kialakítását is. Ugyanitt mutatták be a sümegi, nyári püspöki palota könyvtárszobájának barokk festett mennyezetdíszeit, stukkóit is, amelyeket úgy szeretnének majd kiállítani, hogy a látogatók mögéjük nézve láthassák, hogyan áll össze a mű, hogy rögzül a falakhoz.

A sajtóbejárás harmadik helyszínén az erdélyi Maksa 13. századból származó református templomának 1766-ban készült kazettás mennyezetén zajló munkálatokat mutatták be. Az 1800×600 centiméteres elemekből álló, fenyőlécekre festett „kazetták” az eredeti, gótikus boltívek helyére kerültek a templom 1704-es pusztulása után. Egy 1894-es teljes átépítés során pedig az Iparművészeti Múzeumba, annak is egy nagyobb emeleti termébe, ahol aztán a hatvanas években állagmegőrzési okokból nem közvetlenül a falra, hanem fakeretre lettek felcsavarozva. A festékrétegek, a pigmentek és a kötőanyagok laboratóriumi vizsgálatát a Képzőművészeti Egyetem munkatársai végzik, de annyit már most látni lehetett, hogy a 18. század második felében jóval élénkebb színekkel dolgoztak a mesterek, mint amiket a későbbi átfestések során használtak. Végezetül megtudhattuk azt is, hogy a múzeum korábbi, kétezer négyzetméteres kiállítótere megnégyszereződik majd, lesz tehát hely az ilyen kincsek bemutatására is.